Városlista
2025. október 22, szerda - Előd

Hírek

2021. Július 25. 08:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

FEGYVERREL AKARTA RENDEZNI A NÉZETELTÉRÉST

FEGYVERREL AKARTA RENDEZNI A NÉZETELTÉRÉST

Egy szolnoki férfi megöléssel fenyegette, majd gáz-riasztó pisztolyt fogott ismerősére. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a fegyveres támadót.

Egy szolnoki férfi megjelent az egyik helyi pizzéria előtt 2021. július 23-án 11 óra körül, és az ott tartózkodó ismerősét korábbi nézeteltérésük miatt megöléssel fenyegette. Ezt nyomatékosítva nadrágja zsebéből elővett egy forgótáras gáz-riasztó pisztolyt, amit a sértettre fogott. A fenyegetőző férfi ezután a sértettet több alkalommal ököllel megütötte, majd dulakodni kezdtek, ami közben sikerült a támadótól megszerezni a pisztolyt. Ezt követően a bántalmazó távozott a helyszínről.

A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a 27 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során megállapításra került, hogy a jogsértő már előző nap is megfenyegette a férfit annak megölésével. A nyomozók a fegyvert a hozzá tartozó lőszerekkel együtt lefoglalták.

A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság vétség és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 05:22, kedd | Helyi

RAJTAÜTÉS DROGBIZNISZ KÖZBEN

A DELTA Program keretében ütöttek rajta a rendőrök egy törökszentmiklósi díleren, aki éppen két fogyasztót szolgált ki.

2025. Október 21. 05:17, kedd | Helyi

20 ÉVES AZ EGYÜTT-EGYMÁSÉRT KLUB

20 éves az Együtt-Egymásért Klub. Ezen alkalomból a Méltóság Mezeje Őszi találkozóján a Déryné Művelődési Központ I. emeleti nagytermében a megnyitót követően emlékezésre és kerekasztal beszélgetésre került sor.

2025. Október 21. 05:12, kedd | Helyi

ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉS

Megújul a karcagi Idősek Klubjának épülete. A most aláírt szerződésben foglaltak szerint jövő nyárra készül el a kivitelező cég az épület energetikai korszerűsítésével.

2025. Október 18. 09:19, szombat | Helyi

VARRÓ-KUPA Kispályás labdarúgó torna!

A Karcagi SZC Varró István Technikum műfüvespályáján, az intézmény fennállásának 56 éves évfordulója alkalmából,ismét megrendezésre került a Varró-kupa fiú kispályás labdarúgó torna 2025. október 17-én.