Hírek
2021. Január 27. 07:29, szerda | Helyi
Félévzárás az Aranyban
A Karcagi Arany János Általános Iskolában is javában készülnek az első félév zárására és tervezik a programjaikat is - tudtuk meg Szentesiné Nánási Tünde igazgatótól.
December végén a szülőket tájékoztatták a gyermekeik jegyeiről, elkészítették a felmérő feladatokat, s most még három hétig gyakorolnak az órákon, hogy minél jobbak legyenek a jegyek.
A nyolcadikosoknak folyamatosan gyűjtötték az anyagokat, a középiskoláktól kapott anyagokat is átadták a végzősöknek, pályaorientációs napot a járvány miatt nem tudtak tartani, de tanórán kívül az osztályfőnökök is segítenek. Az ösztöndíjprogramra is pályáztak, négy mentor segíti a pályaválasztást. Az eladó, a szakács, a titkárnő, az asztalos, a hegesztő szakma érdekli a diákjaikat.
Decemberben zárul egy karácsonyi lap készítő pályázat gyerekeknek és felnőtteknek. Több mint 130 pályamű érkezett, aminek az értékelése megtörtént, sőt több különdíjat is kiadtak karácsony előtt.
A Karcagi Tankerülettől tanulmányi munkájáért a 4-es Farkas Tiffany kapott egy laptopot karácsonyra.
Az idei nagy rendezvényeiket már megtervezték, a járványügyi helyzet függvénye, hogy mi tud megvalósulni majd belőle.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 06:00, vasárnap | Helyi
VERSENYLÁZ A „KOVÁTS”-BAN
Robotépítésben és a hagyományok ápolásában is jeleskednek a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola diákjai.
2026. Március 22. 06:00, vasárnap | Helyi
KUTYA HIDEGBEN TARTOTTA A KUTYÁIT
A Tiszafüredi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt állított bíróság elé egy nőt.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
V. KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDAASSZONY TALÁLKOZÓ
Több mint ezer esztendős hagyományt visznek tovább a Kárpát-medence gazdasszonyai.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A MARISTÁS TANULÓKRA
A tavaszi félévben is a közösségi programok kerülnek majd fókuszba a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
