Hírek
2021. Március 24. 07:36, szerda | Helyi
Fojtogatta áldozatát a tomaji férfi
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádat emelt egy 38 éves tomajmonostorai férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt. Megrázó tudósítás következik
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádat emelt egy 38 éves tomajmonostorai férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.
A vádirat szerint a férfi még 2017-ben ismerkedett meg az akkor 13 éves sértettel. Baráti jellegű kapcsolatuk a lány 16 éves koráig tartott. Bár szexuális kapcsolat nem volt közöttük, a férfi mégis párkapcsolatként tekintett a lányhoz fűződő viszonyára.
A sértett 2020. júniusában megszakította kapcsolatát a férfivel, mert rendszeresen számon kérte őt az egyik osztálytársával folytatott levelezése miatt. A férfi ezt nem vette tudomásul, ezért 2020. június 29-én délután, Tomajmonostora határába, egy használaton kívüli dögkút melletti, kietlen cserjés-ligetes területre csalta a sértettet azzal az ürüggyel, hogy egy ajándékot akar átadni neki. A férfi ez alkalommal arra kérte a lányt, folytassák a kapcsolatukat. A sértett erre nemet mondott.
Emiatt a vádlott feldühödött, hanyatt lökte a lányt, a mellkasára ült és két kézzel, nagy erővel megszorította a nyakát. A sértett tehetetlenül vergődött, miközben támadója az egyik kezével továbbra is szorosan lefogta, a másik kezével pedig elővett a zsebéből egy kést, és azzal többször kis erővel megszurkálta, megkarcolta a nyakát. A férfi ezt követően ismét megmarkolta két kézzel a sértett nyakát, és közel 20 percig fojtogatta őt. Ennek hatására a sértett eszméletét vesztette.
Ekkor a férfi félig lemeztelenítette a védtelen sértettet és szexuális cselekményt végzett vele, majd ki is fosztotta őt, elvette tőle a mobiltelefonját.
A vádlott abban a hiszemben hagyta sorsára áldozatát, hogy bele fog halni az általa okozott sérülésekbe.
A sértett az elszenvedett bántalmazás következtében számos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, s csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy halála nem következett be.
A főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság börtönben végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtsa a vádlottat, határozott időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától és véglegesen tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy lenne a nevelésére, gondozására, felügyeletére, gyógykezelésére bízva.
Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni első fokon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
