Hírek
2014. Július 21. 08:28, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI/MTI Fotó: Illyés Tibor
Fővárosi lány lett Magyarország Szépe - FOTÓK

Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli az országot októberben, a Miss World londoni világdöntőjén.
A 21 éves, budapesti királynő első udvarhölgyének a 23 éves Katona Gittát, második udvarhölgyének pedig a 18 éves Van Den Bosch Sydneyt választotta a zsűri.
A közönség és az ítészek véleménye megegyezett, hiszen a nézők is Kulcsár Edinát találták a legszebb magyar lánynak ebben az évben.
Idén több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este az M1 és a Duna World csatornák élőben közvetített műsorában mérkőztek meg a győzelemért.
A programban a lányok hagyományos bikinis, koktél- és estélyi ruhás felvonulását egy exkluzív bemutató egészítette ki, amelyben Náray Tamás divattervező, erre az alkalomra készített, magyar motívumokat megjelenítő kollekciójában vonultak fel a versenyzők. A modern, mai hangulatú öltözékekben a tört fehér szín és a csillogó ezüst domináltak, amelyeket stilizált, folklorisztikus elemek egészítettek ki.
A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Király Viktor, Radics Gigi, Hien, Kállay-Saunders András, a New Level Empire, a Mistery Gang és Vastag Csaba is, az est házigazdái Osvárt Andrea és Harsányi Levente voltak.
A világversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő 25 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. A műsort néhány év kihagyás után idén újra a köztévé sugározta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.