Hírek
2022. Január 24. 06:40, hétfő | Helyi
FUTSAL
A Városi Sportcsarnok adott otthont a megyei futsal diákolimpiai döntőjének. A részletekről Veres Pált, a diákolimpiai szervezet megyei vezetőjét kérdeztük.
A szakember szólt arról, hogy az elmúlt két tanévben a Covid miatt nem tudtak megyei döntőket rendezni, így szeptemberben 32 csapat nevezett, a csoportmérkőzések után három elődöntő volt, ahonnan a dobogósok - két-két szolnoki, karcagi és jászberényi csapat - jutott eb a karcagi megyei döntőbe.
A Covid a gyerekektől elvett rengeteg foci és egyéb élményt, amit most pótolnak a labdajátékok esetében- mondta a szakember, aki úgy látja, nincs kevesebb induló, mint 2018-/19-ben. A foci csábító, napközben az iskolák udvarán pattog a labda, így próbálják utolérni magukat a játékban is a fiatalok.
Karcagon a negyedik korcsoport - általános iskola hetedik, nyolcadik osztályosai játszanak a megyei bajnok címért, s az első, második helyezett az országos elődöntőbe jut.
A megyei mezőny kiegyenlített, sok döntetlen mérkőzés született, s nyertesek amatőrként szépen helyt állnak majd az országos verseny is- véli Veres Pál, aki köszöni a városnak, hogy itt rendezhették meg a megyei döntőt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 06:00, vasárnap | Helyi
VERSENYLÁZ A „KOVÁTS”-BAN
Robotépítésben és a hagyományok ápolásában is jeleskednek a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola diákjai.
2026. Március 22. 06:00, vasárnap | Helyi
KUTYA HIDEGBEN TARTOTTA A KUTYÁIT
A Tiszafüredi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt állított bíróság elé egy nőt.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
V. KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDAASSZONY TALÁLKOZÓ
Több mint ezer esztendős hagyományt visznek tovább a Kárpát-medence gazdasszonyai.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A MARISTÁS TANULÓKRA
A tavaszi félévben is a közösségi programok kerülnek majd fókuszba a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
