Városlista
2025. szeptember 14, vasárnap - Szeréna

Hírek

2025. Június 11. 06:00, szerda | Helyi
Forrás: karcag tv

GYERMEK HORGÁSZVERSENY

GYERMEK HORGÁSZVERSENY

A horgászok is nevelik az utánpótlást. A Téglagyári tónál rendezték meg az úgynevezett HUNOP-versenyt, amelyre hatvannégyen neveztek.

A Magyar Országos Sporthorgász Szövetség hívta életre az úgynevezett HUNOP- ot, azaz a Horgász Utánpótlás- nevelési és Oktatási Programot. Azzal a céllal, hogy már az általános iskolások, sőt, az óvodások is megismerkedjenek az egyik legnépszerűbb hazai szabadidős- tevékenység alapjaival.

A Téglagyári tó partján hatvannégy fiatal próbált szerencsét. A legifjabb versenyző alig múlt négy éves, míg az ebben a mezőnyben legidősebbnek számító éppen betöltötte a tizenhármat.

BÍRÓ TIBOR, elnök, Nagykun Horgászegyesület:
- Nem volt ez a verseny nincs engedélyhez kötve, meg egyébhez. Hát épp azért is, hogy azok a gyerekek is belekóstoljanak ebbe a dologba, akik egyébként nem horgásztak még, vagy nem rendszeresen horgásznak.

Mindkét kategóriában, azaz az iskolások és az óvodások mezőnyében is az első három, legnagyobb össztömegű halat kifogó horgászt díjazták különböző tárgyi eszközökkel: természetesen olyanokkal, amelyek a sporthorgászathoz kapcsolódnak, ezzel is növelve a pecázás iránti kedvet.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 14. 06:00, vasárnap | Helyi

NYÍLIK A TUBARÓZSA

Kevés növénynek kedvezett a száraz, meleg idő. E kevés növények egyike a tubarózsa, amely bőven terem egy karcagi kiskertben. És jellegzetes illatával betölti az egész utcát.

2025. Szeptember 14. 06:00, vasárnap | Helyi

A SÉRTETT UTOLSÓ FORINTJAIT VETTE EL

A Karcagi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indítványozta egy 28 éves kenderesi férfi letartóztatását, aki 2025. augusztus közepén, kora délutáni időpontban,

2025. Szeptember 13. 06:00, szombat | Helyi

ŐSZI RENDEZVÉNYEIRE KÉSZÜL A MŰVÉSZETI ISKOLA

Készül az őszi programokra a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola.

2025. Szeptember 13. 06:00, szombat | Helyi

VASÚTI SÍNEK MELLÉ DOBTÁK A KISKUTYÁKAT

Kishíján elpusztult az a 4 kiskutya, akiket gazdája a tűző napon egy dobozban hagyott a vasúti sínek mellett Törökszentmiklóson.