Hírek
2026. Június 02. 06:00, kedd |
Helyi
Forrás: karcag tv
GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENY
Gyermeknapi horgászversenyt rendezett a Nagykun Horgász Egyesület. A karcagi Téglagyári tónál megtartott rendezvény a MOHOSZ Horgászutánpótlás-nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg.
A versenyen óvodások, valamint alsós és felsős általános iskolás diákok indulhattak.
A regisztráció reggel nyolc órakor kezdődött a 4-es főút mellett, a Toyota szalon mögött található egyesületi tónál. A versenyen való részvételhez nem volt szükség horgászjegyre vagy egyesületi tagságra. Az 1000 forintos nevezési díjat a helyszínen fizették be a résztvevők, amit a szervezők üdítő és édesség formájában adtak vissza a gyerekeknek.
A szabályok szerint a diákok és az óvodások egyetlen, egy horoggal szerelt úszós bottal horgászhattak. A verseny kilenc órától délig tartott.
A verseny végén a két iskolás kategória első három helyezettjét díjazták. Az első helyezettek 25 ezer, a másodikak 20 ezer, míg a harmadik helyezettek 15 ezer forint értékű ajándékot kaptak. Az óvodások korcsoportjában külön díjazást szervezett az egyesület.
A Nagykun Horgász Egyesület a jövőben is tervezi a rendezvény megtartását, hogy ezzel is támogassa a helyi horgászutánpótlás nevelését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
