Az esemény középpontjában most is a kunsági pásztorélet, a népi mesterségek és a tradicionális gasztronómia állt.

A rendezvényen bemutatkozó Dani János makói juhász – aki a szakmát hetedik generációs felmenőitől örökölte – az ország egyik utolsó hagyományos fejőjuhásza. A szakember a falu szélén gyűjtött tapasztalatait és a pásztorélet nehézségeit osztotta meg stábunkkal.

Dani János, juhász:
„1960 előtt a makói pusztán édesapám még 37-en voltak fejősjuhászok. Mikor én kezdtem, akkor heten maradtunk, most pedig egyedül vagyok a környéken. Az állatnak a rabja az ember, mert az állat nem tudja, hogy vasárnap van, vagy karácsony van, vagy húsvét van, annak enni kell, azt gondozni kell. Úgyhogy a szabadságunk is korlátozott, mert az állatnak a ritmusa szabja meg, hogy mikor mit csinálunk. De azért a hagyományokat próbáljuk tartani, hozzuk a tradicionális termékeket: a juhgomolyát, a juhtúrót, ordát, zsendicét, amit még a régi öregektől tanultunk.”

Dani János a tejtermékek mellett egy ritka, 167 darabból álló csengő- és kolompgyűjteményt is kiállított, amely a régi pásztorok számára fontos gyakorlati funkciót töltött be.

Dani János, juhász
„Ez a 167 darabos gyűjtemény a szívem csücske. Ha ez szépen össze van válogatva, akkor egy úgy szól, mint egy szimfonikus zenekar a hajnalban, vagy pedig a harmat leesésénél estefelé. Nagyon szép a pusztának a zengése tőle. Ez egy pásztornak egy dicsősége. Régen meg lehetett tudni, melyik pásztornak a nyája vagy gulyája vagy a csikója legel, mert a hangzásukból meghallották más pásztorok. Messziről tudták, hogy ki jár a határban, és ha valami baj volt, a kolomp szavából azt is megértették.”

A fesztivál központi eleme a főzőverseny volt, amelyen közel kétszáz bográcsban készítették a kunsági húsételeket. Csányi Sándor, a zsűri elnöke részletesen ismertette a túrkevei receptúra sajátosságait, összehasonlítva azt a szomszédos karcagi eljárással.

Csányi Sándor, a zsűri elnöke:
„A túrkeveiek nem úgy kezdik az ételt, ahogy a karcagiak, hogy hússal lepirítják, kizsírozzák a kaszrojt, és akkor húst pirítanak, hanem ugyanúgy, mint a rosszul értelmezett pörkölt, háziasszonyok ugye, hogy hagymával kezdik, és itt is úgy kezdik...de ezt paprikásnak mondják. Nem teszünk bele semmi mást, csak hagymát, sót, paprikát, meg vizet. De a legfontosabb, hogy jó alapanyag legyen: egy jó 4-5 éves birka, aminek már van faggyúja, van íze, van tartása. Borsot pedig szigorúan tilos beletenni, mert az elviszi a birka saját, nemes ízét! A jó birkaétel selymes, mint a női bőr, és a szaftja szinte rátapad a kanálra. Ha ránézek egy bográcsra, a színe és a szaftja alapján már az első percben megmondom, hogy érdemes-e megkóstolni.”

A gasztronómiai megmérettetésen a fiatalabb korosztály is képviseltette magát. A 11 esztendős Nagy László István egy ritkább étellel, körmös-csikós pacallal indult a versenyen.

Nagy László István
„Felvágom a hagymát, megdinsztelem. Az aljára rakom a csontot, aztán megfőzöm a hagymát, ráöntöm, és felülre meg a húst rakom. És utána meg a fűszereket... Erős Pista, bors, só és színes paprika.”

A kunsági ízek és a főzési szokások generációról generációra öröklődnek a térségben. Tóth Lajos szervező a fesztivál igazi lényegét, a közös főzés és a tradicionális gasztronómiai élmény közösségépítő erejét emelte ki.

Tóth Lajos, szervező:
„Ez nyilván elengedhetetlen része annak, hogy sikerrel tudjon a rendezvény működni, a kiváló, szinte nyárias idő. Ez hozza meg a kedvet ahhoz, hogy a családok és a baráti társaságok bográcsot ragadjanak, és együtt készítsék el ezeket az ősi, hagyományos ételeket. Ez teszi teljessé a gasztronómiai élményt itt, a kunsági pusztában.”

A programok mellett kiemelt figyelmet kapott a Hungarikum Sátor is, ahol a látogatók a nemzeti értékek tárházát tekinthették meg. Kádas Antal nyugalmazott régióvezető a közelmúltban Hungarikummá nyilvánított magyar nyereg történetét és szerkezetét mutatta be.

Szőke Péter, elnök, Guzsalyas Egyesületet:
„Ez egy régi tiszafüredi nyereg, ami nagyon híres volt. Ilyen hasonló nyergekkel szerelték fel a magyar huszárságot annak idején, amit átvett nagyon sok külföldi nemzet is, mert rendkívül strapabíró és kényelmes volt mind a lónak, mind a lovasnak. Két nyeregtalpból áll, amit tiszafüredi nyárfából készítettek, és bükkfából volt az első és a hátsó kápa. A magyar nyergesmesterek híre egészen Törökországig eljutott, ahová egykor szekérszámmal hordták ki a magyarországi nyárfát, hogy a kint dolgozó magyar mesterek igényeit kielégítsék. Ez a darab, amit itt látunk, az 1800-as évek végén készült, és hűen őrzi az utolsó nagy mesterek, köztük Kuli Mihály örökségét, ami 2025 óta hivatalosan is Hungarikum.”

A Kevi Juhászfesztivál harmincadik évéhez közeledve is bebizonyította, hogy a pusztai kultúra és a kunsági identitás megőrzése sikeresen ötvözhető a nagyszabású közösségi rendezvényekkel.