Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2023. November 03. 05:01, péntek | Helyi

HANGVERSENY A ZENE VILÁGNAPJÁN

HANGVERSENY A ZENE VILÁGNAPJÁN

Zenei világnapi hangversenyt tartottak a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol Plósz Csilla igazgatóval beszélgetünk a vidám dallamok után az elindult tanévről.

- A zenei világnapi hangversenyünket már sokadjára, nem is tudom, talán 75-ödjére rendezzük meg, hiszen 75 évvel ezelőtt alakult a zeneiskola. Az elmúlt egy órában igen színes műsornak lehettünk a részesei. A zeneirodalom sok-sok apró kis gyöngyszeme szólalt meg a növendékeink, illetve tanáraink előadásában - mondta az igazgatónő.

- Mondhatjuk az apró gyöngyszemeket a fellépőkre is, hiszen voltak, akik most kezdték a hangszertanulást és nagyobbak, akik bátran kiálltak és szépen játszottak.
- Nagyon szeretjük, hogy a kis kezdő növendékekben is már megvan az az önbizalom, hogy mernek a színpadra állni. Természetesen ehhez kellenek a felkészítő pedagógusok is, akik segítik őket ebben és bíztatják és gyakorolnak hogyan is kell színpadra lépni és előadni a megtanult darabjaikat. Ugyanakkor ott voltak azok a gyerekeink is, akik már több éve járnak a zeneiskolába, ők már magabiztosabban mozognak a színpadon, egy kicsivel nehezebb, mutatósabb darabokat játszanak.

- Az első hangversennyel elindult a zeneiskola idei tanéve, s már versenyekre is készülnek a növendékek.
- Előttünk van még a győri ütőhangszeres verseny, erre is neveznek gyerekeink. Itt egész nagy csapat fog részt venni, körülbelül tíz gyermek. Aztán tavasszal lesz a vármegyei vonós verseny, amelyet iskolánk rendez. Mi rendezzük ezt minden második évben, most eljött a mi időnk, ide is készítünk fel vonós gyerekeket. Bízom benne, hogy az elmúlt évek hagyományait követve, nagyon szép eredményekkel fognak hazatérni a gyerekek ezekről a megmérettetésekről.

- Addig még sokszor fogjuk a zeneiskolásokat különböző rendezvényeken hallani.
- Bízom benne, hogy sok-sok helyen fellépnek a tanév során a gyermekeink, mi igyekszünk, hiszen nagyon mozgalmas tanév áll előttünk és igyekszünk mindenben helytállni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi

GYŰJTŐ TALÁLKOZÓT SZERVEZ A BENGECSEG ALAPÍTVÁNY

Stábunk látogatást tett a Gazdaházba, ahol a Bengecseg Alapítvány elnökével, Nagy Emesével beszélgettünk a tervezett gyűjtő találkozó előkészületeiről.

2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi

TÖBB MINT FÉLMILLIÓT ZSÁKMÁNYOLT

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás büntette miatt emelt vádat egy szolnoki fiatalemberrel szemben, aki egy dohányboltba tört be.

2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi

PROGRAMOKBAN GAZDAG FÉLÉV A REFI ÁLTALÁNOSBAN

Izgalmas és programokkal teli időszak előtt állnak a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ -általános iskolai tagintézmények diákjai és tanárai.

2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi

XVIII. TISZATOR BÖLLÉRFESZTIVÁL

Megtelt élettel és ínycsiklandó illatokkal az abádszalóki Tisza-tó part. Idén 18. alkalommal rendezték meg ugyanis a térség egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Böllérfesztivált.