Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2022. Szeptember 25. 05:01, vasárnap | Helyi

HÁROM ESET EGY ELKÖVETŐ

HÁROM ESET EGY ELKÖVETŐ

A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi férfit, aki pár napon belül három lopást követett el a településen.

Egy karcagi lakos tett bejelentést a rendőrségen és elmondta, hogy az éjszaka során, a háza előtt parkoló gépkocsija csomagtartójából eltulajdonítottak egy nagyobb értékű ütvefúrót. A bejelentő vallomása, valamint a nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrök a bejelentést követő egy nappal később, lakásán elfogták és előállították a rendőrkapitányságra a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi beismerte tettét, elmondta hol értékesítette a szerszámgépet, valamint további két általa elkövetett lopásról is számot adott a nyomozóknak.
A megalapozott gyanú szerint szintén a gyanúsított számlájára írható az az eset, melynek során a gyanúsított befeszítette egy karcagi ingatlan melléképületének ablakát, majd onnan játékkonzolt és 70.000 forint készpénzt tulajdonított el.
Ezt követően pár nappal később betört egy helyi családi házba, azonban onnan nem vitt el semmit, de rongálással ott is kisebb kárt okozott.
A Karcagi Rendőrkapitányság 2 rendbeli lopás bűntett, és 1 rendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben.

Címkék: #karcag tv, Karcag, lopás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi

NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT

Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.

2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi

KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA

Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.

2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi

SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”

Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.

2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi

ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN

Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.