Hírek
2021. Július 28. 09:37, szerda |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
HÁTRAHAGYTA AZ AUTÓT ÉS ELMENT A BALESET HELYSZÍNÉRŐL
A karcagi rendőrök cserbenhagyás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy sápi férfit, aki ráadásul még eltiltás hatálya alatt is vezetett.
A karcagi rendőrök cserbenhagyás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy sápi férfit, aki ráadásul még eltiltás hatálya alatt is vezetett.
Ismeretlen személy közlekedett személygépkocsival 2021. július 23-án 18 óra 50 perckor Karcag külterületén, a 4-es főúton, Debrecen irányából Budapest irányába, mikor haladása során lassítani kezdett. A gépkocsi mögött közlekedő autóbusz vezetője észlelte az előtte közlekedő lassítását és megkezdte az autó előzését. A személygépkocsi azonban elindult balra és nekiütközött az őt előző busznak. Az ütközést követően a személyautó sofőrje kiszállt az autóból, és azt hátrahagyva elhagyta a helyszínt.
A rendőrök adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki, melynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2021. július 26-án előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgattak egy sápi férfit, aki elismerte, hogy ő közlekedett a személygépkocsival. Elmondta továbbá, hogy azért hagyta el a helyszínt, mert korábban a bíróság eltiltotta a vezetéstől.
A Karcagi Rendőrkapitányság cserbenhagyás vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:56, kedd | Helyi
Elektromos kapcsolószekrény égett Mezőtúron
Kigyulladt egy elektromos kapcsolószekrény szombatra virradó éjjel Mezőtúron, a Puskin utcában.
2026. Február 24. 11:55, kedd | Helyi
Felborult egy kamion Kunszentmártonnál
Árokba borult egy kávét szállító nyerges vontató pénteken délután a 442-es számú főúton, Kunszentmárton térségében.
2026. Február 24. 06:00, kedd | Helyi
„MUNKÁCSY FÜRDŐZIK” CÍMMEL NYÍLT KIÁLLÍTÁS
Munkácsy, ahogy ritkán látjuk: fürdőnadrágban, az Északi-tenger partján vagy éppen egy gyógymedencében regenerálódva. Karcagon nyílt meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum vándorkiállítása, amely a festőfejedelem kevésbé ismert
2026. Február 24. 06:00, kedd | Helyi
FONTOS A KÉMÉNY RENDSZERES TISZTÍTÁSA
Fontos a kémény rendszeres tisztítása. Ha elhanyagoljuk, a kéményekben az égéstermékből kicsapódó korom lerakódik, amely egy idő után meggyulladhat és kéménytüzet eredményezhet.

