Hírek
2024. Március 13. 07:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
HELYTÖRTÉNETI PÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE A GYÖRFFY NAPOKON

A Györffy Napok programsorozat helytörténeti pályázatának keretein belül idén is készíthettek tanulmányokat a Györffy István Katolikus Általános Iskola tanulói különböző kategóriákban.
A pályaművek témája ebben az évben is a hagyományőrzés volt. A helytörténi pályázat eredményhirdetésén készült felvételeink következnek.
A Györffy Napok záró programján az iskola énekkarosai egy
népdalcsokorral köszöntötték a megjelenteket, majd az intézmény aulájában lévő Györffy István szobornál koszorút helyezett el a diákönkormányzat képviseletében Márki Flóra és Márki Bálint. A rendezvénysorozat keretein belül a helytörténeti pályázatra beérkező pályaművek eredményhirdetésére is sor került. Idén három témában lehetett pályázni a gyerekeknek.
Kovácsné Kun Eszter magyar-történelem szakos tanár
- Idén harmincadik alkalommal került megrendezésre iskolánkban a helytörténeti pályázatok értékelése. Három témában lehetett pályázni, a Karcagi birkapörkölt, a Hagyományos értékek egy modern lakásban, illetve a Juhtenyésztés története címekkel. Ezekre a pályázatokra 17 pályamű érkezett be. A diákok már december óta lelkesen készülnek pedagógusok illetve szülők segítségével a mai délutánra.
A pályaműveket 3 tagú zsűri értékelte S.Kovács Ilona néprajztudós, Rapi Lajosné, illetve Dr. Kasuba Jánosné. A bíráló bizottság tagjai mindegyike egy-egy témát kapott majd megtekintette a pályaműveket melyek után meghozta a döntését. Az ünnepélyes eredményhirdetésen az értékelő bizottság tagjai is köszöntötték a diákokat, valamint a megjelenteket, majd elmondták nagyon büszkék a gyerekekre, hiszen mindannyian tartalmas és színvonalas pályaműveket készítettek.
Dr. Kasuba Jánosné nyugdíjas pedagógus
- Ez a harminc év olyan hosszú idő, hogy azok, akik először pályáztak, azok a fiatalok ma szülők. És talán nagyon sokaknak még a gyereke is részt vesz ebben a munkában, de akik részt vettek, én úgy gondolom, hogy soha nem felejtik el ezt, mert a siker örömet ad a pályázónak, örömet ad a szülőknek, nagyszülőknek, hogy ti ezzel a hagyományápolással foglalkoztok. Szeretném itt megköszönni még egyszer a történelem szakos tanároknak, az osztályfőnököknek, az iskolavezetésnek, a múzeumnak, a szülőknek, a nagyszülőknek, a városi könyvtárnak, akik a kutatási anyagot biztosítanak. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ezt a 30 éves munkát segítette. Végezetül pedig szeretném, hogyha ez a folyamat minél tovább tartson legalább harminc évig, vagy még tovább is, hogy ez az értékteremtő munka itt a Györffy István nyomán maradjon meg és továbbra is éljen. Ehhez kívánok nagyon jó egészséget, nagyon sok lelkesedést az iskola tanulóinak.
A tanulók bronz ezüst arany és kiemelt arany minősítésben részesültek a délután folyamán. Az eredményhirdetést követően a megjelentek a Nagykunság Népművészek Egyesületének kiállítását is megcsodálhatták az intézmény aulájában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 09:21, hétfő | Helyi
Az elmúlt 72 órában történt
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában kettő személyi sérüléssel járó közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök
2025. Augusztus 17. 05:00, vasárnap | Helyi
FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK A GYÖRFFYBEN
Új klímák, friss festés, energiatakarékos világítás. A Györffy iskolában is zajlanak, illetve lassan már be is fejeződnek a nyári felújítási munkálatok.
2025. Augusztus 17. 05:00, vasárnap | Helyi
HÁROM OSZTÁLY INDUL A SZENTANNAIBAN
Jó alapokat kapnak a szentannais diákok.
2025. Augusztus 16. 05:00, szombat | Helyi
ÚJABB KAMERÁKKAL BŐVÜL A TÉRFIGYELŐ RENDSZER
Újabb kamerákkal bővül a karcagi térfigyelő- rendszer. Az új berendezésektől azt várják, hogy tovább javul a városban a közbiztonság.