Hírek
2025. November 08. 06:00, szombat |
Helyi
Forrás: karcag tv
HETVEN ÉVES A KINIZSI UTCAI ÓVODA
Több, mint huszonhárom generáció. Közel ennyien koptatták már a Kinizsi utcai óvoda padlóját, amely hetven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit.
Hetven szál gyertya elfújása helyett fotókiállítással és ünnepi műsorral köszöntötte magát és egykori kollégáit, óvodásait az intézmény.
Az 1955. októberében nyitotta meg kapuit a Karcagon a Kinizsi utcai óvoda.
A tagóvoda fotókiállítással is megemlékezett első hetven évéről. A rendezvényre pedig vendégeket is hívott.
Molnárné Oros Csilla, tagintézmény-igazgató:
- A vendégeink azok a kolléganők, akik valamikor itt dolgoztak valamikor az óvoda épületében, illetve azok a kolléganők, akik itt voltak óvodások. És én úgy gondolom, hogy elárulhatom azt is, hogy polgármester úr, Szepesi Tibor is ebbe az óvodába járt valamikor.
Az óvoda- bár csak három-, legfeljebb négy évig tartó időszak egy- egy gyermek életében- mégis meghatározó, hiszen ekkor kerül igazán közösségbe, sajátítja el a közösségi lét szabályait.
Birizló Csaba, önkormányzati képviselő:
- Én is ide jártam, ebbe az óvodába és nagyon jól éreztük magunkat, csak aztán ez kicsit zsúfolttá vált és akkor a Jókai utcai óvoda megnyitott és mi átkerültünk oda, de egyébként nagyon- nagyon sokan jártak ide és mind a mai napig egyébként egy nagyon fontos szerepet tölt be a körzet életében, meg a térségnek az életében ez a kis óvoda.
A kor csak egy szám- az óvoda életében is. Hiszen bár hetven esztendőt már maga mögött tudhat, jelentősége mit sem csökkent.
Balajtiné Sütő Margit, igazgató Madarász Imre Egyesített Óvoda:
- Az is nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az elmúlt időszakban egyre több gyermek jár a Kinizsi utcai óvodába, ugye a déli városrészben ezt az óvodát nagyon szeretik a szülők és a gyermekek és ettől a nevelési évtől- mivel eddig három csoporttal működött az óvoda, de négy csoportszobában, beindítottuk a negyedik csoportot. Ez is azt jelenti, hogy a szülők kedvelik ezt az óvodát és meg vannak elégedve az óvodapedagógusoknak a munkájával.
A karcagi önkormányzat számára is fontos minden olyan oktatási- nevelési intézmény, ahol fiatalokat nevelnek- oktatnak. éppen ezért is tesz meg mindent a város annak érdekében, hogy az itt dolgozók, az ide nap mint nap járó gyerekek és szüleik a lehető legjobb körülmények közé érkezzenek a hetven esztendős oviba is.
Szepesi Tibor, polgármester:
- Számomra különösen fontos, hiszen ebből a hetven évből három évet én magam is itt töltöttem, ezek között a falak között és ha jól számolom,
akkor ötven évvel ezelőtt- ez is egy kerek szám- ötven évvel ezelőtt ballagtam el és lettem utána általános iskolás, úgyhogy számomra mindenképpen kiemelten fontos jelentőségű ez a mai ünnep is. Jó ide visszatérni, teljesen más és jó érzések töltik el az embert, amikor visszagondol gyermekkorára.
Az ünnepi műsor része sem véletlenül A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese volt: hetven éve is ezzel az előadással nyílt meg az óvoda.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 16. 17:41, kedd | Helyi
Téli fénycsodák öt városban
Öt város, ahol télen is életre kelnek az ikonikus helyszínek
2025. December 13. 18:01, szombat | Helyi
KABÁTUJJAL TÜNTETTE EL A NYOMOKAT
Kabátujjal tüntette el a nyomokat maga után a tolvaj, aki az egyik kunszentmártoni áruház parkolójában kamionokat próbált kinyitni.
2025. December 13. 17:57, szombat | Helyi
ISMÉT ÉLETET MENTETT A SZÉN-MONOXID ÉRZÉKELŐ
Ezúttal Tiszaföldváron, egy Darvas úti családi házban tett jó szolgálatot a készülék.
