Hírek
2020. December 28. 10:22, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
Egy helyi lakos közlekedett gépkocsijával Jászberény belterületén 2020. december 27-én 15 óra 50 perc körül. A sofőr haladása során, egy balra ívelő útkanyarulatban elveszítette az uralmát járműve irányítása felett, az úttestről felhaladt a bal oldali füves területre, ahol egy lánckorlát két oszlopát kidöntötte majd egy fának ütközött. A helyszínre kiérkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások elvették a helyszínen a jogsértő vezetői engedélyét.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nem csak a saját, hanem mások életét is veszélyezteti. Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt!
… hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:56, kedd | Helyi
Elektromos kapcsolószekrény égett Mezőtúron
Kigyulladt egy elektromos kapcsolószekrény szombatra virradó éjjel Mezőtúron, a Puskin utcában.
2026. Február 24. 11:55, kedd | Helyi
Felborult egy kamion Kunszentmártonnál
Árokba borult egy kávét szállító nyerges vontató pénteken délután a 442-es számú főúton, Kunszentmárton térségében.
2026. Február 24. 06:00, kedd | Helyi
„MUNKÁCSY FÜRDŐZIK” CÍMMEL NYÍLT KIÁLLÍTÁS
Munkácsy, ahogy ritkán látjuk: fürdőnadrágban, az Északi-tenger partján vagy éppen egy gyógymedencében regenerálódva. Karcagon nyílt meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum vándorkiállítása, amely a festőfejedelem kevésbé ismert
2026. Február 24. 06:00, kedd | Helyi
BŰNÖS HALÁSZAT
A Szolnoki Járási Ügyészség orvhalászat vétsége miatt emelt vádat öt kínai állampolgárságú férfi ellen, akik tiltott eszközzel halásztak.

