Hírek
2021. Június 12. 10:39, szombat |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei nyolc ittas járművezetővel szemben intézkedtek, valamint egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint, egy feldebrői lakos személygépkocsival közlekedett Tiszaföldvár felől Kunszentmárton irányába 2021. június 11-én 12 óra 44 perc körül. A sofőr haladása során egy kereszteződéshez érkezett, azonban az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla figyelmeztetését figyelmen kívül hagyta, behaladt az útkereszteződésbe, ahol a védett úton közlekedő tehergépkocsi a személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a személygépkocsi vezetője életveszélyes, egyik utasa nyolc napon belül, a másik utasa nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:56, kedd | Helyi
Elektromos kapcsolószekrény égett Mezőtúron
Kigyulladt egy elektromos kapcsolószekrény szombatra virradó éjjel Mezőtúron, a Puskin utcában.
2026. Február 24. 11:55, kedd | Helyi
Felborult egy kamion Kunszentmártonnál
Árokba borult egy kávét szállító nyerges vontató pénteken délután a 442-es számú főúton, Kunszentmárton térségében.
2026. Február 24. 06:00, kedd | Helyi
„MUNKÁCSY FÜRDŐZIK” CÍMMEL NYÍLT KIÁLLÍTÁS
Munkácsy, ahogy ritkán látjuk: fürdőnadrágban, az Északi-tenger partján vagy éppen egy gyógymedencében regenerálódva. Karcagon nyílt meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum vándorkiállítása, amely a festőfejedelem kevésbé ismert
2026. Február 24. 06:00, kedd | Helyi
FONTOS A KÉMÉNY RENDSZERES TISZTÍTÁSA
Fontos a kémény rendszeres tisztítása. Ha elhanyagoljuk, a kéményekben az égéstermékből kicsapódó korom lerakódik, amely egy idő után meggyulladhat és kéménytüzet eredményezhet.
