Hírek
2021. Július 03. 10:49, szombat |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek és hat személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Rákóczifalva belterületén 2021. július 2-án a kora délelőtti órákban. A biciklis egy útkereszteződéshez érve balra kívánt kanyarodni, azonban elveszítette egyensúlyát és elesett. A kerékpáros a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Egy helyi lakos személygépkocsival haladt Szolnokon, az Ady Endre út külső forgalmi sávjában, 2021. július 2-án 18 óra körül. A sofőr az úttesten kívánt megfordulni, azonban manővere során a belső forgalmi sávban közlekedő gépjármű elé kanyarodott és összeütköztek. A baleset következtében a kanyarodó jármű sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülését szenvedett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 06:00, szombat | Helyi
VÁROSUNK ELNYERTE A MAGYARORSZÁG KKV FŐVÁROSA 2026-2027 CÍMET
Rangos elismerést kapott Karcag: a város elnyerte a Magyarország KKV Fővárosa 2026-2027 címet. A díjjal a helyi kis- és középvállalkozások támogatásában végzett munkát ismerték el.
2026. Április 11. 06:00, szombat | Helyi
„JÁTSSZ ÉS FEJLESSZ ZÜMIVEL”
A digitalizáció már nem csak az iskolások, hanem a legkisebbek életének is része. Egyre több óvodában ismerkednek meg a gyerekek az algoritmikus gondolkodás alapjaival.
2026. Április 10. 06:00, péntek | Helyi
KÁVÉSZÜNET-KÖZÉPPONTBAN A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
Ismét asztalhoz ültek a helyi vállalkozók és az önkormányzat képviselői a már hagyománnyá vált szakmai fórumon, a Kávészüneten.
2026. Április 10. 06:00, péntek | Helyi
ELŐADÁS AZ ÓVODA ÉS A CSALÁD KAPCSOLATÁNAK FONTOSSÁGÁRÓL
A Madarász Imre Egyesített Óvodában tovább folytatódik a szakmai munka. Egy előadássorozat újabb állomásaként ezúttal a szülők és az intézmény közötti bizalmi kapcsolat elmélyítése került a középpontba.
