Hírek
2024. Szeptember 26. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
HÚSVÁGÓ BÁRDDAL FENYEGETTE MEG A RENDŐRÖKET
Húsvágó bárddal a kezében fenyegette meg a rendőröket egy férfi Jászladányban. Az ügyben előkészületi ülést tartottak a Szolnoki Törvényszéken, ahol a vádlott beismerte bűnösségét.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2024. június 27-én emberölés előkészületének bűntette, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a 23 éves büntetlen előéletű fiatalemberrel szemben, aki a jászladányi családi házuk nyitott kertkapujában állva egy 20-25 cm élhosszúságú, 10-15 cm lapmagasságú és 10-15 cm hosszú nyelű húsvágó bárdot a feje fölé emelve, majd azzal a vele szemben intézkedő rendőrök felé csapkodva, az eljáró járőröket azzal fenyegette, hogy megöli őket. Ezután a kezébe vette négyéves kislányát, és egyik kezében a gyermeket, a másikban a bárdot fogva folytatta a fenyegetőzést. Az ügyben kitűzött előkészítő ülésen a vádirat ismertetésére és a vádlott kihallgatására került sor. A vádiratot a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség részéről Dr. Meló Tamás ismertette, aki elmondta, hogy milyen büntetést érdemel a vádlott az ügyészség szerint.
Dr. Meló Tamás Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség
- Abban az esetben, hogyha S. Márk az előkészítő ülésen, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalásról való jogáról, abban az ügyben indítványozza, hogy a bíróság ítélje őt, ötévi börtönfokozatú szabadságvesztésére, továbbá tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
A fiatal férfi azzal védekezett, hogy azért követte el tettét, mert pont akkor veszett össze akkori párjával és emiatt feldúlt állapotban volt. Azonban az orvos szakértők azt állapították meg, hogy a fiatal férfi szervezetében az eset idején „kristály” vagy „crack” fantázianevű kábítószer volt és ez is hatással lehetett a viselkedésére. A vádlott végül elfogadta az indítványt, valamint lemondott a tárgyalás jogáról. Dr. Ivanov Dömötör bíró hirdette ki az ítéletet.
Dr. Ivanov Dömötör bíró
- A 2024. március 19. napjától előzetes fogva tartásban lévő S. Márk vádlott bűnös kettőrendbeli emberölés előkészületének és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségével. A bíróság S. Márk vádlottat halmazati büntetésül öt év szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozza meg. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja a 2024. március 19. napjától 2024. szeptember 9. napjáig előzetes fogva tartásban eltöltött időt. S. Márk vádlott a szabadságvesztés büntetésből legkorábban a kiszabott büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
A védőügyvéd enyhítést kért, illetve kezdeményezte a kényszerítő intézkedés megszüntetését. A jogerős döntést másodfokona Szegedi Ítélőtáblán fogják kihirdetni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.
