Hírek
2026. Július 01. 06:00, szerda | Helyi
ITT A KÁNIKULA, TÖMEGEK A STRANDOKON
Berobbant az igazi nyár, és az országos hőségriadóval együtt megérkezett az idei év első kánikulája is. Jóformán kiürültek a városok: aki csak tehette, vízpartra vagy strandra menekült a rekkenő hőség elől. Stábunk a hajdúszoboszlói strandon járt, ahol a hömpölygő tömeg mellett azt is megnéztük, hogyan bírják a munkát a legforróbb ponton – a lángossütő bódékban, ahol a hőmérők higanyszála az 50 fokot is meghaladta.
Megtelt a hajdúszoboszlói strand az év első igazi kánikulai hétvégéjén. A hőségre való tekintettel a strandolók többsége fokozottan ügyel a biztonságra is. Sokan kifejezetten a lakás melege elől, vagy akár az ország másik feléből menekültek a vízpartra. Volt, aki több száz kilométert utazott a nyári hangulatért.
Gyöngyösi-Mucsik Mirtill
Mi már nagyon vártuk ezt a napot, hogy végre eljöjjön ez a nagyon jó idő. Ezért utaztunk is 200 kilométert ide Hajdúszoboszlóra, hogy megkóstolhassuk az első nyári lángost, és végre fagyizhassunk itt Hajdúszoboszlón. Igen, nagyon örültünk. A sör hideg, úgyhogy minden jó. Naptejre nagyon figyelünk, mivel nagyon könnyű leégni így az első napokban. Amikor tehetjük, akkor inkább a vízben vagyunk.
A medencékben szinte lépni is alig lehetett, a látogatók pedig mindent bevetettek a hőség ellen: hűvös vízzel, jéghideg italokkal és persze árnyékolással védekeztek a hirtelen jött meleg ellen. Arra, hogy hogyan legyen lehet ezt a hőséget könnyebben elviselni a következőket mondták.
Molnár Béla
Fürdéssel, ásványvízzel, árnyékolással, meg sétálgatunk itt a fák alatt, már ami megmaradt. Meg igyekszünk minél többet a vízben tartózkodni, mert hihetetlenül meleg van. Hirtelen jött ez a meleg, úgy védekezünk, ahogy mondtam, iszunk elég vizet, meg elbújunk a hűvösbe. Vártuk a meleget, igen, csak nem ilyen hirtelen. Tehát kénytelenek voltunk a lakásból elmenekülni ide a fürdőbe, mert otthon van klíma, de mégis mindig jobb a hideg víz, mint a klíma, úgyhogy inkább eljöttünk ide.
A gyerekek is élvezik a vakációt. A fiatal leányzó a családjával jött el strandolni Hajdúszoboszlóra.
Márki Anna
Rengeteg medence van. Van hűvösebb, van melegebb, és a kicsik számára is tökéletes medencék is vannak.
Amíg a vendégek a hűsítő habokat élvezik, a strand háttérmunkásai számára ez a hőség igazi túlélőtúra. A lángossütő bódékban a kinti kánikula a többszöröse.
Farkas József
Bent ilyen 50-60 fok között van a hőmérséklet. Most, hogy ilyen meleg lett, elég sok vendégünk van. Reggel olyan 9-től este 7-ig sütjük a lángost. Kicsit megvisel bennünket, de sok folyadékot isszuk és így dolgozunk, csináljuk.
A meteorológiai előrejelzések szerint a kánikula a jövő hét elején is folytatódik, így a vízpartok és a lángossütők a következő napokban sem fognak pihenni. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a legmelegebb órákban, azaz délelőtt 11 és délután 3 óra között, ha tehetik, ne tartózkodjanak a tűző napon, és a strandon is keressék az árnyékos helyeket. Ne feledkezzünk meg a megfelelő fényvédelemről és a fokozott folyadékpótlásról sem – az alkoholos és cukros italok helyett válasszunk inkább tiszta vizet vagy ásványvizet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 06:13, szerda | Helyi
A MEZŐTÚRI STRANDFÜRDŐ ÖLTÖZŐJÉBŐL LOPOTT
2026. Július 01. 06:10, szerda | Helyi
FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK A KARATEEDZŐT
2026. Július 01. 06:04, szerda | Helyi
ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉGET TARTOTTAK A KISKULCSOSI TAGISKOLÁBAN
2026. Június 30. 06:15, kedd | Helyi
E-ROLLEREKRE FÁJT A FOGA
E-rollereket lovasított meg egy helyi férfi Jászberényben. A tettest előállították a rendőrök.
