Hírek
2026. Május 21. 05:34, csütörtök | Helyi
JÁSZLADÁNYI TOLVAJ ŐRIZETBEN
Egy jászladányi fiatalkorú és 21 éves társa egy magánház teraszáról elloptak egy 60 ezer Ft. értékű robogót. Hogy mi történt ezt követően, most következik.
Az egyenruhások a bűncselekmény elkövetését követően a fiatalabbik tettest rövid időn belül elfogták, akit lopás vétség miatt kihallgattak. Szerencsére a kétkerekű is meglett, „csak” a tank volt üres. Ezt követően a rendőrök az idősebbik tettest is elfogták, majd kihallgatták.
Neki azonban más bűncselekmények miatt is felelnie kell, hiszen 7 vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időben. A gyanúsított gyengéi a mozgásérzékelős, kerti lámpák voltak, ilyeneket két helyszínről is elvitt. De elcipelte az aknafedeleket, meglovasította az összekészített műanyag flakonos zsákokat, gázzsámolyt, hosszabbítót és kerékpárt is.
A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 05:35, csütörtök | Helyi
TÖBBSZÖR IS VISSZAMENT UGYANODA LOPNI
A rendőrök őrizetbe vettek egy kunmadarasi férfit, aki ugyanabba a házba többször visszament lopni. A kár több millió forint.
2026. Május 21. 05:32, csütörtök | Helyi
LAKHATATLANNÁ VÁLT A CIBAKHÁZI INGATLAN
Egy cibakházi ház hálószobájában felcsaptak a lángok, miután egy idős úr ágya kigyulladt. A sűrű, fojtogató füst pillanatok alatt elborította az épületet.
2026. Május 21. 05:27, csütörtök | Helyi
XXVI. GYÖRFFY NÉPTÁNCGÁLA
Huszonhatodik alkalommal rendezte meg nagyszabású gálaműsorát a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda.
2026. Május 20. 06:00, szerda | Helyi
SZIM-VILÁG
„Madarak voltunk, földre szálltunk...” – ezzel a gondolattal nyitotta meg kapuit a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár Utcai SZIM Óvodája a SZIM-Világ programon.
