Városlista
2026. május 23, szombat - Dezső

Hírek

2020. December 28. 09:52, hétfő | Helyi

Kerítés lesz a Borjúdűlő temetőnél

Kerítés lesz a Borjúdűlő temetőnél

A Borjúdűlő temetőnél elkezdődött a kerítés építése - erről kérdeztük Koncz Tibor esperest.

Anyagi függés van minden esetben, hiszen egy temető nem önfenntartó, pontosabban akkor lehet az, ha egekig emelik a díjakat, de ezt nem szerették volna, így addig az adományokra számíthatnak.
Most a 10 ezer lakos feletti településeknek nincs lehetősége kormányzati pályázatokra temetői fenntartásra pályázni. Vélhetően a jövőben lehet majd kerítésre, utakra, ravatalozókra pályázni, s akkor ezt meg is teszik majd.
Tavaly hirdettek erre gyűjtést, 1,6 millió forint jött össze, azt kiegészítették 2,4 millióval, így a temető felét körbekerítették. Két kapu is lesz majd, most a vadkárok megelőzésére, az erdő melletti részen kezdték meg. Földmunkával kb. 4 millió forintba került ez. Jövőre az 5,7 hektáros terület körbekerítését szeretnék folytatni, ehhez az adományokat várják a jövőben is.
Ha ez megvalósul, a Déli temető 11 hektáros része következhet majd, remélhetőleg akkorra már állami forrásra is lesz pályázati lehetőség.

Címkék: kerítés, temető

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

NYÁRI SZÜNIDŐ-LOGISZTIKAI ÉS ANYAGI KIHÍVÁSOK

Május vége felé a családok naptára már telítődik: a nyári szünidő közeledtével a szülők számára a legégetőbb kérdés az, hogyan oldják meg gyermekeik biztonságos felügyeletét és tartalmas kikapcsolódását.

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

MEGKEZDŐDÖTT A SZÚNYOGOK ELLENI VÉDEKEZÉS

Május második hetében elindult a központi szúnyoggyérítési program, amelyet a katasztrófavédelem koordinál.

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

TÓPARTON REJTETTE EL A LOPOTT DOLGOKAT

Jótékonysági szolgálat épületéből vitt el fűkaszákat, benzint, vastalicskát és egy locsolótömlőt, majd elrejtette a tóparton, hogy később ezeket eladja.

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

ÉLETVESZÉLYES SÉRÜLÉSEKET OKOZOTT-VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

Várandós barátnőjének okozott életveszélyes sérüléseket, az ügyészség vádat emelt. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.