Hírek
2025. Augusztus 13. 05:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
KÉSZÜL AZ ÚJ NEVELÉSI ÉVRE A TALENTUM ÓVODA
A Talentum Óvodában is elvégzik a nyaranta esedékes felújításokat, két hiányzó légkondicionálót is beüzemeltek, miközben a játékos és a mesekönyvek száma is jelentősen gyarapodott.
Negyedik nevelési évét zárta a Talentum óvoda. Négy éve kívül- belül felújított, az igazgatónő szavai szerint „csillogó- villogó” épületben kezdődhetett meg a pedagógiai munka. Négy esztendő elteltével azonban indokolttá vált a tisztasági festés az egész épületben.
Földváriné Simon Ilona Anna- Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda főigazgatója:
- Jelen pillanatban ezek a munkálatok folynak. Namost két olyan csoportszobánk volt, amely csoportszobában klíma még nem volt felszerelve, tehát ezeket a klímákat megvásároltuk, felszereltük, tehát most már mind a hat csoportszobában klíma van. Egy nyolcvannégy négyzetméteres csoportszobánk is van, ezt a csoportszobát melegburkolattal láttuk el, és így fogjuk majd természetesen várni a gyerekeket. Illetve azt kell elmondani még, hogy beszerzések is történtek természetesen. Nagyon- nagyon sok játékot vásároltunk, tehát játékokkal szereltük fel a csoportokat, illetve a meséskönyvek is megérkeztek az óvodába.
A szeptembertől érkező új és régi óvodásokat már egy kicsinosított, eszközállományában is megújult óvoda várja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN
A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.
