Hírek
2024. Augusztus 29. 11:00, csütörtök | Helyi
KÉSZÜLNEK AZ ÚJ TANÉVRE A GYÖRFFYBEN
A Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda dolgozói is mindent megtettek annak érdekében, hogy a szeptember másodikán kezdődő tanévet a lehető legjobb körülmények között kezdhessék a gyerekek.
Közeledik a 2024/25- ös tanév a Györffy iskolában, illetve tagintézményeiben is. Mint minden évben, most is megtörtént a tisztasági festés, tiszta ablakok, tiszta tantermek várják a diákokat. A nyári szünet alatt kétszázötven iskolás vett részt az Erzsébet tábor
programjain: három napközis táborban, illetve egy élménytáborban Zánkán, de volt egy informatikai tábor is. Miközben zajlott az új tanév előkészítése is: a hetedikesek számára kiírt Határtalanul program pályázatát készítették el az osztályfőnökök.
Kovács Miklósné igazgató:
Ha végignézzük az iskolaépületeket, illetve az óvodának az épületét, akkor a következő nagy munkák zajlottak a nyáron: a Kossuth tér 4 szám alatt a kazánokat cseréltük ki, illetve azoknak a cseréje van folyamatban. A József Attila úti iskolaegységünkben a városi sportcsarnoknak a fűtésrendszeréről fogunk leválni, ezért egy új kazánház került kialakításra, valamint a gyerekeknek az öltözőszekrényét fogjuk kicserélni mind a három szinten. Ezek a munkálatok is már elkezdődtek, illetve folyamatban vannak. Van még egy üteme a bútorcserének is, ez is folyamatban van.
A Szent Erzsébet óvoda udvara is nagy átalakuláson ment, megy keresztül. Az alapítványi bálon tett felajánlásoknak köszönhetően csúszda lesz az udvaron. A tankönyveket augusztus huszonhatodikán vehették át a tanulók. A tanév a szeptember
másodikai ünnepi szentmisével indul.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 11. 08:16, kedd | Helyi
Hamis okiratot csatolt a jogosítvány megszerzéséhez
A Karcagi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás büntette miatt emelt vádat egy 27 éves nővel szemben.
2025. November 11. 06:00, kedd | Helyi
NYÁRI VÍZSZINTTEL TELEL AZ ALCSI HOLT- TISZA
A tervezett 260 cm vízszintnél mintegy 750 ezer köbméteres víztöbblet marad télen is a szolnoki holtágban.
2025. November 10. 12:25, hétfő | Helyi
ARANY ÉS PETŐFI BARÁTSÁGA A NAGYTEMPLOMBAN
2025. november 4-én került sor arra az irodalmi előadásra, melyen a KNROK általános iskolájának felsősei a gimis tanulókkal együtt ismerkedhettek tovább Petőfi Sándor és Arany János barátságával.
2025. November 10. 10:41, hétfő | Helyi
Állásajánlatok
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlata.
