Hírek
2012. Július 19. 05:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Két év börtönt kapott egy fiatal egy pénztáros bántalmazásáért
Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Városi Bíróság egy 19 éves budapesti fiatalt, aki július 7-én Gárdonyban úgy arcul ütött egy bolti pénztárost, hogy annak megsérült az arc- és az orrcsontja is - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.
Németh-Kész Mónika rendőr őrnagy tájékoztatása szerint az ítélet nem jogerős, de a másodfokú eljárás végéig a fiatalember előzetes letartóztatásban marad.
Július 7-én a fiatalember szóváltásba keveredett az élelmiszerbolt pénztárosával, aki - miután az üzletben korábban több lopás történt - feltételezte, hogy a betérő fiatalok is lopni készülnek. Amikor ezt szóvá tette, vita alakult ki közte és a vevők között, és a 19 éves férfi ököllel arcon ütötte a pénztárost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A fiatalt a Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozást gyorsított eljárás keretében, a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezése mellett folytatták le, és ügyében szerdán már ítéletet is hirdetett a bíróság.
A férfi korábban többször volt büntetve garázdaság és rongálás elkövetése miatt, és jelenleg is folyik ellene büntetőeljárás az egyik budapesti rendőrkapitányságon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

