Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2025. Február 16. 08:00, vasárnap | Helyi
Forrás: karcag tv

KÉT INTÉZKEDÉS, NYOLC JOGSÉRTÉS

KÉT INTÉZKEDÉS, NYOLC JOGSÉRTÉS

Az egyenruhások Jászladányban és Karcagon intézkedtek egy-egy autó sofőrjével és utasával szemben. Az egyik jármű hatósági jelzését szemmel láthatóan kézzel festették fel. Kiderült, hogy más probléma is volt még.

A Jászladányi Rendőrőrs munkatársai figyeltek fel egy autóra, aminek furcsa színnel és betűkkel írták meg a rendszámát. Az alvázszám alapján megállapították, hogy a kocsira más hatósági jelzést adtak ki, műszaki érvényessége 2023 nyarán lejárt, továbbá nincs érvényes kötelező felelősségbiztosítása, és kivonták a forgalomból. A 43 éves jászkiséri sofőrről kiderült, hogy jogerősen eltiltották a vezetéstől, valamint ruházatának átvizsgálása során, nadrágja zsebében digitális mérleget és 10 gramm kábítószergyanús, fehér port találtak.
A férfit előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt hallgatták ki, a port szakértőnek küldték meg. Az elkövetett szabályszegések miatt szabálysértési feljelentés is készült ellene.

Szintén kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök abban a kocsiban, amit január 31-én este állítottak meg Karcagon. A 23 éves férfi és szintén 23 éves utasa elismerték, hogy drogot fogyasztottak. A jobb oldali első ülésen ülő férfi ruhájában 29 db, fehér port tartalmazó alufólia pakkot, a sofőrnél egy szál cigarettapapírba töltött, zöld növényi őrleményt találtak. Mindkettőjüket további mintavételre állították elő, a talált anyagokat szakértőnek küldték meg, és ellenük kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi

ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK

Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.

2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi

KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”

Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.

2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi

KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA

A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.