Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
Forrás: karcag tv

KÉT RABLÁS EGY NAPON

KÉT RABLÁS EGY NAPON

A szolnoki rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták azt gátlástalan férfit, aki késsel rabolt ki két embert is ugyanazon a napon.

Egy 23 éves férfi többször kérte 30 éves alkalmi ismerősétől, hogy adja át a telefonját, de a másik ezt nem tette meg.

Ekkor egy késsel nyomatékosította követelését, ennek hatására a sértett átadta a készüléket.

Mindez nem volt elég, a feloldókódra is szüksége volt. Megkapta, és az idősebb úgy gondolta, továbbáll, ám a gyanúsított a drága biciklijét is magának akarta. Lába közé fogta a bringa első kerekét, mire a tulajdonos elrohant.

A 23 éves férfi nemcsak egy rablást követett el, ugyanezen a napon kora délután egy, a buszon vele utazó férfi mobiltelefonját és pénzét követelte.

Azzal fenyegetőzött, hogyha nem kapja meg, a táskájában lévő késsel – amit nem vett elő – meg fogja szúrni. A sértett próbált felállni az ülésből, azonban a rabló megakadályozta. A sértett ekkor adott neki 2000 forintot, így szállhatott le a buszról.

Néhány órán belül kattant a tettes kezén a bilincs, a rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. Lefoglalták a biciklit és a mobilt is, majd visszaadták a sértettnek. Kétrendbeli rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Elmondta, hogy a 2000 forinton füstölőt vett.

A nyomozók őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték letartóztatását.

Címkék: rablás, Szolnok

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 06:15, kedd | Helyi

E-ROLLEREKRE FÁJT A FOGA

E-rollereket lovasított meg egy helyi férfi Jászberényben. A tettest előállították a rendőrök.

2026. Június 30. 06:11, kedd | Helyi

KORLÁTOZÁSOK LÉPTEK ÉRVÉNYBE A HAMVAK SZÓRÁSÁRA VONATKOZÓAN

A strandszezonban korlátozások vannak érvényben hamvak szórása esetén többek között Szolnok város belterületi szakaszán a Tisza folyón, a Zagyva folyón, valamint a Tisza-tó teljes területén.

2026. Június 30. 06:07, kedd | Helyi

TANÉVZÁRÓ A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

2026. Június 30. 06:00, kedd | Helyi

KARCAGOT ISMÉT BELENGTE A BIRKAPÖRKÖLT ILLATA

Öntöttvas lábasok, rotyogó birkapörköltek és rengeteg látogató. Karcagon ismét megrendezték a Birkafőző Fesztivált, amely mára nemcsak a Nagykunság, hanem az egész ország egyik legismertebb gasztronómiai eseményévé vált.