Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2023. Március 11. 05:00, szombat | Helyi

KEZDŐDNEK A TAVASZI MUNKÁK

KEZDŐDNEK A TAVASZI MUNKÁK

Molnár Pállal, a Városgondnokság igazgatójával beszélgettünk a hamarosan kezdődő tavaszi munkákról.

A térkőgyártás egy fűtött helyiségben továbbra is folytatódik, valamint folyik a különböző fából és fémből készített utcabútoroknak az elkészítése - padok, utcai szemetesek -, amely vállalás szerepel a Startmunka programban, ezeket csináljuk. Annak ellenére, hogy még messze van a vetési időszak, azért már a mezőgazdasági program keretében foglalkoztatottak is bőven el vannak látva munkával. A téli előkészítési munkákat most végezzük el, hogy tavasszal, ha bejön a jó idő, akkor készen állva, ne pedig váratlanul érjen bennünket, s rögtön hozzá tudjunk fogni ezekhez a munkákhoz - sorolta az igazgató, aki szólt arról is, hogy egyre több közbeszerzési programban vesz részt a cég.

- Ha az önkormányzat valami olyan munkát kap meg pályázat keretében, amelyet el tud a Városgondnokság is végezni, akkor ezt mi megpályázzuk és térítés ellenében - amit természetesen az önkormányzat kap -, elvégezzük ezt a munkát. Ennek egyik példája most a bölcsődei épület bontása a Széchenyi sugárút - Vasút út sarkán. Jól haladunk a munkákkal és bízom benne, hogy határidőre, megfelelő minőségben át is tudjuk adni ezt.

- Lassan kezdődnek a gallyazási munkálatok, de a város közterületen lévő fákat folyamatosan ellenőrzik.
- Folynak is a gallyazási munkák. Ha szétnézünk a városban, láthatjuk, hogy megkezdődött az áramszolgáltató által elvégzett gallyazási munka is. Nekünk a szállítási feladatokat kell elvégezni, de a korábbi években sikerült egy 7-8 méter magasságig felnyúló kosaras autót beszereznünk, amely nagy segítséget nyújt az ilyen magassági munkák elvégzésére is. Ezzel is természetesen dolgozunk, ha e feletti magasságú gallyazás van, akkor külső vállalkozónak a szolgáltatásait kell igénybe vennünk.

- Az újratelepített erdők fái az önkormányzati erdőkben nagyon vegyes képet mutatnak.
- Az elmúlt év elég aszályos volt. Volt terület, amit tudtunk öntözni, volt, amit nem. Ott van olyan szakasz, ahol 60-70 százalékos kipusztulás is volt. Ezeket ősszel azért nem pótoltuk, mert éreztük, hogy ez a csapadék valamikor le fog jönni, és ez be is igazolódott. Van egy másfél hektáros erdőtelepítés, ami teljesen víz alatt állna, ha újratelepítettük volna. Így az újratelepítést tavasszal kezdjük, nincs költségveszteségünk, ugyanis azt a csemetét, amit tavaly ősszel kiültettünk volna, tavasszal fogjuk kiültetni. Ezeket addig letettük faiskolába, ahol megerősödnek és tavasszal tudjuk majd telepíteni.

- A főtéren a virágok ültetése, a park gondozása még messze van, de a beszerzési tervek már készülnek.
- Természetesen a beszerzések meg kell, hogy induljanak a kontingenseknek a lekötésével. Utcabútorok tekintetében szeretnénk kicserélni azokat az elrozsdásodott, tönkrement utcai szemeteseket. Sajnos, ezek óriási összeget felemésztenek, darabja 40-50 ezer forint. Bízom benne, hogy valamennyit sikerül akár pályázat keretében, vagy akár önerőből megoldani, valamint a virágosítás tekintetében minden évben meg szoktam említeni, hogy szeretném minél színesebbé tenni a várost, amellett, hogy sikerüljön illatos növényeket is ültetni. Egy pici fejlődés azért minden évben tapasztalható.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi

TARTALMAS ÉVET HAGYOTT MAGA MÖGÖTT A SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA

A Szent Erzsébet Óvoda vezetőjénél, Kovácsné Fodor Mónikánál járt stábunk. A riport során beszélgettünk az elmúlt évről, a kitűzött célokról és az óvodai életről.

2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi

JÉGBE FAGYOTT A HAL TISZADERZSEN

Különös jelenségre bukkantak a Tisza-tavon. A tiszaderzsi Kárász Kikötőben egy vörösszárnyú keszeget találtak, amely teljes egészében belefagyott a jégbe.

2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi

FOCIMEZEKET LOPOTT

Betört a kenderesi futballpálya épületébe, majd számítástechnikai eszközöket, illetve mezeket vitt el 400 ezer forint értékben. A gyanúsított elismerte a bűncselekményeket, de magyarázatot nem adott tetteire.

2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi

ÉLETET MENTETT A BALESET-HELYSZÍNELŐ

Mezőtúron egy rendőr egy utcán fekvő férfira lett figyelmes. Az idős embernek ekkor már nem volt pulzusa. A baleset-helyszínelő azonnal cselekedett.