- Szentannai Sámeul Erdélyben született, Székelyszentmiklóson, 1876. augusztus 11-én. Szülei áldozatvállalása révén testvérei közül csak ő tanulhatott tovább, amit azzal hálált meg, hogy minden tanulmányát kiválóan végezte, minden körülményben emberségesen helytállt.

A földműves munka nehézségei, a föld szeretete, a törvény, az erkölcs, a hagyományok tisztelete határozta meg szülőföldjének székely világát, amely végigkísérte egész életén, és olyan forrássá vált számára, ahonnan mindig meríthetett erőt az akadályok leküzdéséhez.

A gimnáziumot Kolozsváron végezte, majd a nagy múltú Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézetben szerzett oklevelet. Pedagógusként dolgozott Nagyszentmiklóson, Csákváron, Losoncon, Székelyudvarhelyen. Más területeken is szerzett tapasztalatokat: az Erdélyi Unitárius Egyház Gazdasági tanácsosaként, illetve a Székelykeresztúr című hetilap munkatársaként. Mindezek után került Kiskunfélegyházára, a Tanítóképzőbe gazdasági tanárként, majd 1912 őszén kinevezték a Karcagi Földművesiskola igazgatójának, ahová válságos körülmények közé érkezett.

A súlyos gazdasági helyzet, a teljesen elszikesedett földterületek, az iskolavezetéssel járó teendők, a gazdák ellenséges gondolkodásmódja szinte leküzdhetetlen akadályok elé állították. De ő megfelelt a kihívásoknak, mert megvolt a megfelelő szakértelme, érzéke az alkotó munkához.

Egyik írásában ezt az örök igazságot hagyta nekünk követendő példaként: „Az okszerű munka végzéséhez műveltség, a szorgalmas munka végzéséhez akarat szükséges.” - idézte a nagy előd gondolatait a szónok. Szentannai Sámuel az intézményt 21 évig igazgatta, ő szervezte át mezőgazdasági szakiskolává, közben kiemelkedő szakmai-tudományos tevékenységet végzett. Legkiválóbb kutatási eredményeit a szikjavítás területén érte el. 1933-ban nyugdíjba vonult, de tovább kutatott, publikált.

- Szakirodalmi munkásságának alapgondolatát így összegezte: „Irányítást kívánok adni a tanult, fiatal gazdák részére, hogy ne legyenek kénytelenek saját kárukon okulni.” És ez az óhaja is valóra vált! Bizonyítja ezt az egykori tanulóitól kapott, a múzeumban kiállított számtalan levél, üdvözlet, amelyben tisztelettel megköszönik tapasztalatainak átadását, és mindig mindenben segíteni akaró szándékát.

Élete utolsó éveiben méltósággal viselte a nehézségeket, 1956. január 22-éig. A karcagi Déli temetőben van eltemetve, sírját iskolánk tanulói gondozzák. A székelységét jelző kopjafa és a karcagi szikes talaj találkozása Pilinszky János szavait juttatja eszembe: „Amiként kezdtem, végig az maradtam, ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.” - mondta a névadóról Vízkeleti Erzsébet, majd az iskola, a város és a Karcagi Kutatóintézet képviselői megkoszorúztak az iskola parkjában álló Szentannai szobrot.