Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Október 09. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kovács Árpád: teljesíthető a jövő évi költségvetés

Kovács Árpád: teljesíthető a jövő évi költségvetés

Megalapozottnak és teljesíthetőnek tartja a jövő évi költségvetés céljait a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád az InfoRádióban azt mondta, a korábbi évekhez képest sokkal jobban előkészítettnek nevezte a jövő évi büdzsé tervezetét.

A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2,9 százalékosra várt hiány csak optimális esetben valósulhat meg, mert a javaslatot a lehetséges teljesítmények felső határára tervezték. Kovács Árpád szerint a bevételi oldalon vannak bizonytalanságok. A kiadási oldalon látható kisebb-nagyobb kockázatosabb tételek kezelhetőnek tűnnek.

Ami a gazdasági növekedést illeti: azok a remények, hogy egyik évről a másikra óriásit lehet változtatni, nem igazolódtak be – mutatott rá a tanács elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta: van fordulat a gazdaságban. Ez a fordulat lassú, amin talán lehetne gyorsítani, ám az is látható, hogy az ország stabilitása rendkívüli módon megerősödött, s teljesen más dimenziókban lehet most beszélgetni arról, mi vár az országra, mint 2009–10-ben – mondta Kovács Árpád.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.