Hírek
2021. Január 28. 07:27, csütörtök | Helyi
Közel 300.000 fiatalt érint az adómentesség
A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat majdan megillető személyijövedelemadó-mentesség
A statisztika szerint nagyjából harmincezren dolgoznak a 15-19 éves korosztályban, és 258 ezer 20-24 év közötti alkalmazottat tartanak nyilván.
A kereseti adatok szerint a 25 évnél fiatalabbak bruttó átlagfizetése háromszázezer forint körül alakul, amiből kiszámítható, hogy a tervbe vett szja-mentesség átlagosan havi 45 ezer forintot jelenthetne az érintetteknek, ennyi maradna a zsebükben. Ugyanezen számokból kalkulálható ki az, hogy az államnak évente 155 milliárd forintos kiadást jelentene az intézkedés.
Az utóbbi összeg elkölthető pénzként jelenne meg a gazdaságban, vagyis a kormányzati intézkedés növelheti a fogyasztást.
A szja-mentesség "tisztíthatná" a foglalkoztatást, a fiatalokat kevésbé alkalmaznák feketén.
Az is elképzelhető, hogy az adómentesség miatt többen döntenének úgy, hogy hamarabb állnak munkába, ahogy a diákszövetkezetek helyzete is megváltozna. "A szövetkezetekben dolgozó diákok bére már most is mentesül a járulékfizetés és a munkáltatói közterhek alól, ha a személyi jövedelemadót sem kellene megfizetni, akkor semmilyen közteher nem jönne szóba ennél az alkalmazási módszernél" .
A miniszterelnök egy hete jelentette be: 2022. január elsejétől azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. évüket, személyijövedelemadó-mentességet kapnak. Orbán Viktor akkor úgy vélekedett: a gazdasági kilábaláshoz a nyugdíjasok, a családok és a vállalkozások mellett a fiataloknak is anyagi segítséget kell adni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
