Hírek
2021. Március 24. 07:30, szerda | Helyi
Közfoglalkoztatás Karcagon
Lesz-e idén közfoglalkoztatási program városunkban, s ha igen milyen feladatokat végeznek el a dolgozók? - erről kérdeztük Molnár Pált, a Városgondnokság igazgatóját.
Mint megtudtuk, 2021-ben is lesz közfoglalkoztatás, egyrészt a Start munkaprogram, másrészt hosszabb távú közfoglalkoztatás is. A start munkaprogram keretében 226 főre, a hosszabb távú közfoglalkoztatásra 30 főre pályáztak akik márciusban el is kezdték a munkát.
A létszámot nem könnyű feltölteni, mert csak azokat a munkavállalókat veszik fel, akik az elmúlt évben is jól teljesítettek akár munkamorál szempontjából akár a munka minősége szempontjából.
A két program között lényeges különbség, hogy a startban konkrét feladatot kell elvégezni - pl. belvízmentesítés, árokrendezés, a másikban bármilyen önkormányzati feladattal összefüggő munkát lehet végeztetni a dolgozókkal.
Az elmúlt két évben, amióta elkezdték szűrni a munkavállalókat, azóta tudják, hogy jól kell a munkájukat végezni, hogy bekerüljenek a jövő évi közfoglalkoztatásba.
A főtéren az előkészítő munkátokat láthatjuk, a külterületen is lesz lehetőség arra, hogy folytassák a megkezdett munkát akár a mezőgazdasági földutak karbantartása, vagy más mezőgazdasági növénytermesztés, vagy a csemetekerti gondozás.
November végéig tart a belvíz mentesítési program, a közterületi és a mezőgazdasági program 2022. február 28-ig tart.
Mint megtudtuk, a gazdák többsége jobban vigyáz a külterületi földutakra, aki pedig nem, ott megvannak a figyelmeztetési, büntetési lehetőségek.
Az önkormányzat egy sikeres pályázatnak köszönhetően az illegális hulladéklerakók egy részét felszámolta, de évek óta a Start munkaprogram keretében 12 fővel végzik a kisebb illegális hulladéklerakó-telepek felszámolását, így nagyon sok hulladékot be tudtak szállítani a határból a hulladéklerakóba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
