Városlista
2025. július 13, vasárnap - Jenő

Hírek

2013. Augusztus 16. 05:00, péntek | Életmód
Forrás: orientpress

Lakás helyett tandíjra spórolnak a szülők

Lakás helyett tandíjra spórolnak a szülők

Míg 20 évvel ezelőtt a szülők a gyermekük önálló életkezdésére, az esküvőre és a lakásvásárlásra spóroltak, addig ma már a felsőoktatási tanulmányok állnak a távlati célok középpontjában. Ráadásul a nők egyre később vállalnak gyermeket, így mire utódaik befejezik tanulmányaikat, sok szülő már nyugdíjas korba lép, így nem tudja őt anyagilag támogatni - mutat rá Rajna Gábor, a K&H marketing igazgatója.

Az interneten léteznek olyan kalkulátorok, amik kiszámolják, mennyibe kerül egy gyermek felnevelése, bár ezt 20-30 évre előre nem lehet pontosan meghatározni. Az azonban nem kérdés, hogy a taníttatás, a lakhatás támogatása jelentős összegekbe kerül. A diploma ugyanakkor jó befektetés, hiszen megfelelő végzettséggel sokkal jobbak a pályakezdő esélyei.

Egy májusi felmérés szerint, míg 2008 előtt a szülők utódaik lakására gyűjtöttek, ma már az iskoláztatás megelőzi ezt a célt. Azzal is számolniuk kell a szülőknek, hogy mire gyermekük befejezi tanulmányait és önálló életbe kezd, előfordulhat, hogy legalább az egyikük nyugdíjas korba lép, ami jelentősen lecsökkentheti a családi bevételeket. A statisztikák szerint ugyanis az első gyermek vállalása egyre későbbre tolódik, miközben a fiatalok önálló életkezdése is egyre idősebb korban várható.

A szülőknek emiatt már gyermekük születésekor el kell kezdeniük spórolni a taníttatásra, egyetemi évekre, hiszen minél hosszabb a megtakarítási időszak, annál kevesebbet kell félretenni ugyanakkora összeg eléréséhez.

„Fontos átgondolni, hogy várhatóan mennyit tudunk félretenni, és milyen rendszerességgel. Olyan futamidőt válasszunk, hogy a vállalt befizetések erejéig annak teljes időtartama alatt eleget tudjunk tenni a befizetési kötelezettségünknek. Ne sajnáljuk az időt, alaposan nézzünk szét, mivel sokféle színes konstrukció és termék közül kell megtalálnunk azt, ami hosszú távon a legkedvezőbb a számunkra” – tanácsolja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt meghirdető bank marketing igazgatóságának vezetője, Rajna Gábor.

„Előtakarékossági célra számos megoldás közül lehet választani. A rendszeres megtakarítás, befektetési jegyek vásárlása vagy a megtakarítási életbiztosítás is jó választás lehet, ha 10-20 évre akarunk előre gondoskodni a családunk jövőjéről” – tette hozzá.

Akik nem tudják vállalni, hogy ennyi időn keresztül rendszeresen félretegyenek, azoknak sem kell lemondaniuk gyermekük taníttatásáról, hiszen a tandíj fizetéséhez diákhitelt tud felvenni a tanuló. Ez azoknak jó megoldás, akik olyan szakmát választanak, aminél várhatóan a végzést követő 3-6 hónapban el tud helyezkedni a diák, és a kezdő fizetésből tudja majd a törlesztő-részleteket fizetni. A lényeg, hogy átgondolt, hosszútávon vállalható terhet vegyen magára a család.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 13. 08:59, vasárnap | Életmód

Zenés kastélytúra is várja a közönséget a pápai Haydn Fesztiválon

Koncertek, zenetörténeti városi séta és zenés kastélytúra is várja a közönséget a Budapesti Vonósok 28. Haydn Fesztiválján július 18. és 20. között Pápán.

2025. Július 12. 08:40, szombat | Életmód

ESET: az internetezők negyede egyáltalán nem fél a csalásoktól

2025. Július 11. 09:13, péntek | Életmód

Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra

Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

2025. Július 11. 09:09, péntek | Életmód

Axiom-4 - Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor

Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós - közölte a HUNOR - Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán.