Hírek
2025. November 16. 05:19, vasárnap | Helyi
LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM- DÍJÁTADÓ
Karcagon került megrendezésre a „Magyarország legszebb konyhakertje” című program díjátadó ünnepsége.
A Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ adott otthont a „Magyarország legszebb konyhakertje” című program díjátadó ünnepségének. A 2025-ös évben 368 településről 2400 nevező gondolta úgy, hogy megméretetti zöldségeit, gyümölcseit és a saját maga által gondozott, rendben tartott kertjét a nívós versenyen. Az eseményen különböző díjakat vehettek át a kertművelők- tudtuk meg Sári Kovács Szilviától a program ötletgazdájától és igazgatójától.
Sári Kovács Szilvia Legszebb Konyhakertek ötletgazda, programigazgató
A „Magyarország legszebb konyhakertje” díjátadó ünnepség és maga ma projekt Magyarország kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Ezen a napon a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjakat osztottuk ki azok között, akiket az országos zsűri erre méltónak talált. 28 országos díjat
osztottunk ki. Ezenkívül voltak megerősítő díjak, amik már tulajdonképpen a második évben kiosztott országos díjak. Volt örökös díj, aki a harmadik éve is ezt kapta, és volt egy életmű díj, akik már a negyedik éve is országos díjazottak lettek. Én úgy gondolom, hogy ezek nagyon-nagyon szép eredmények, és mutatja azt, hogy mennyire sikeres volt ez a 2025-ös esztendő. 368 településről közel 2400
kertnevezés történt, de a kertnevezések száma még mindig gyarapodik, hiszen nagyon sok településről a koordinátorok még most töltik föl ezeket az adatokat, tehát valószínűleg később lesz végleges ez az eredmény. 147 magánkertesünk volt ebben az évben. 50 kertet neveztem országos díjra, hiszen az ő kertjüket én zsűrizem. Végül 105 településről 188 kert volt országos díjas, és ezek közül kapta meg a 35 település ezt a 33 országos díjat. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép eredményés bizonyítja azt, hogy a kertművelők bármilyen éghajlati változással, időjárási kihívásokkal néznek szembe és mindig gyönyörű kerteket
varázsolnak maguknak.
A rendezvény ünnepélyes megnyitón elsőként Sári Kovács Szilvia ötletgazda köszöntötte a megjelenteket, majd Szepesi Tibor polgármester foglalta össze gondolatait a program kapcsán.
Szepesi Tibor polgármester
Ma olyan embereket ünneplünk, akik a földhöz való hűséggel,szorgalommal és hittel építik a mindennapjainkat, és ezzel egyben hazánkat is. A kertművelés tudjuk, hogy talán a legősibb, legigazibb formája a hazaszeretetnek. Aki vet, gondoz, gyomlál, arat, az nem csak terményt nevel, hanem reményt is. A földdel való kapcsolat az ember lelkének része. Benne van sok minden. Benne van a szívóság, a mérték, az önállóság és a hit, hogy amit magunk teremtünk, az marad meg igazán. Ez a program és ez a mozgalom a Magyarország legszebb konyhakertjei is erről is szól. A nemzeti függetlenségről a mindennapok szintjén, mert aki a saját kertjében termel, az biztosan tudja és igazán tudja, hogy mit jelent a szabadság. Tudja, hogy a jövő nem a külső erők döntésein múlik, hanem azokon, azon, mennyire vagyunk képesek magunk gondoskodni, családunkról, közösségünkről, hazánkról. Ebben a kormány mindig is partnere volt és marad minden magyar embernek, aki dolgozik, aki épít, aki hisz a jövőben. Számunkra ez itt Karcagon a Kunság közepében, a Kunság fővárosában ez különösen is fontos. Mi kun utódok jól tudjuk, mit jelent megküzdeni a szárazsággal, a széllel, a természettel, úgy, hogy közben soha el nem veszítettük hitünket. Ez a város, ez a munka, ez a környék, ez mindig a munka az összefogás és a hűség példája volt. Ma is ezzel a hittel állunk itt, hogy amit teszünk, azt nem csak önmagunk ért, hanem a magyar földért, a magyar jövőért is tesszük. Tisztelt díjazottak! Ma nem csupán kertjeiket, hanem önöket is ünnepeljük, azokat, akik példát mutattak, hogyan lehet szépen, mértékkel, tisztelettel élni a természettel, s közben értéket teremteni, közösséget formálni.
Az eseményen felszólalt Sári Enikő a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatója is.
Sári Enikő a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatója
Ez a program nem csupán egy verseny, hanem egy mozgalom, amely a kertművelés szépségét, értékét és közösségteremtő erejét hirdeti az egész országban és határon túl is. A program amikor elindult 2012- ben, akkor valószínű egy kicsi mag, ahogy polgármester úr is fogalmazott, indult útjára, de ez évről évre egyre több ember szívét hódítja meg. Ma már több mint egy évtizedes hagyományra tekint vissza, és évről évre több ezer ember csatlakozik ehhez a mozgalomhoz.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hubai Imre az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára is. Riporterünknek elmondta, a program nemcsak a hagyományok ápolását szolgálja, hanem hozzájárul az egészséges, biztonságos élelmiszer- ellátáshoz és a rövid ellátási lánc megerősítéséhez.
Hubai Imre az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára
Ez a 13 alkalom, amit megélt a program, azt is bizonyítja, hogy rendkívül nagy szükség van arra, hogy a kertművelés tudománya fönnmaradhasson, és apáról, fiúra, anyáról, lányra örökíthető legyen. A legkisebbektől a balkonkertészetektől egészen a közösségi kertekig látjuk, hogy mindenre van igény. Az emberek szeretnek a természetben ügyködni, szeretnek a szabadidejükben egészséges foglalatossággal kint a szabadban mozogni. Amikor ez egészséges élelmiszerek megtermelését eredményezi, akkor nyilván a saját munkájának a gyümölcsében is tud az ember gyönyörködni. Éppen ezért maga a látvány, maga a munka, a szabadban elvégzett munka, és az egészséges élelmiszerek együtt járulnak hozzá, hogy mind a fizikai, mind a mentális egészségnek rendkívül fontos a kertművelés. Hogyha a díszkerteket le tudja váltani a haszonkert, vagy legalábbis részben vissza tudja hódítani a családok önellátásának egy részbeni képességét, akkor már elérte a program a célját. Látjuk, hogy ennél sokkal messzebb mutat, hiszen most már országhatárokon átnyúlik, ésegy nemzetet összekovácsoló erővé formálódott a „Legszebb konyhakertek” mozgalom.
Sípos József, címzetes egyetemi docens, növényorvos gazdálkodó a Makkosházi közösségi kert növényvédelmi és növénytermesztési kertészeti koordinátoraként látogatott el a rendezvényre. Elmondta a legnagyobb kihívást a kertművelők körében talán a klímaváltozás okozza, valamint a környezeti stressz, ami a vízhiányt és a magas UV sugárzást is magába foglalja.
Sípos József, címzetes egyetemi docens
Olyan technológiával segítem az ő munkájukat, ami környezettudatos, biológiailag használható, mert a közösségi kertben szinte teljes mértékben biológiai növényvédelem van. Azért is nagyon fontos számomra, mert a saját gazdaságunkban is, a kertekben biológiai növényvédelmet alkalmazunk, és olyan termékeket állítunk elő a termőföldtől az asztalig, és olyan technológiákat állítok be, ami a kor kihívásainak megfelel. Egy picit már előrébb megyek a
technológiákba, mert nagyon sok kísérletet állítok be annak érdekében, hogy ne kémiai növényvédőszert használjunk, hanem inkább biológiai anyagokat, természetes anyagokat juttassunk ki.
Jónás Sándor és felesége már negyedszerre lettek országos díjasok, így életmű díjasok is lettek. Arról kérdeztük a házaspár hölgy tagját, mi volt a legnagyobb kihívás idén a kertművelés során.
Jónás Sándorné
Nagyon megfázott a paprikánk. De amúgy minden jó volt. A paprika az nem akart fejlődni, de a végére az is kialakult, úgyhogy elég sokat tudtunk belőle szüretelni. Három-négy napot biztos töltünk a kertbe. Hogyha azt akarja az ember, hogy szépen rendben legyen, gyommentes legyen, akkor több időt kell tölteni. Meg főleg mikor ki kell kötözni a paradicsomot, vagy a paprikát szedni, vagy a zöldbabot,
akkor kint van az ember. Akkor napi szinten kint vagyunk, mikor bejön a szezonunk. Szilvaszedésnél meg minden nap megyünk.
A program ötletgazdája Sári Kovács Szilvia is nagyon tiszteli karcagiak munkásságát. Jó látni, hogy sokan foglalkoznak még kertműveléssel Karcagon is.
Sári Kovács Szilvia Legszebb Konyhakertek ötletgazda, programigazgató
Külön öröm számomra, hogy Karcagon van az eredményhirdetés és két karcagi díjazottunk is van. A Rácz házaspár, illetve Jónás Sándorék. Ráczék első alkalommal kaptak életmű díjat. Viszont ami a legnagyobb boldogság számomra, hogy Jónás Pál és felesége Ágikamár negyedszer lettek országos díjasok, így életmű díjasok lettek. Olyan fantasztikus kertjük van, hogy azt mindenki csak megcsodálhatja. Megint hozták a hatalmas óriás karalábéikat, gyönyörű zöldségeiket, ami a karcagi földben nagyon nagy ritkaság, hiszen sok esetben a petrezselyem és a sárgarépa sem kell ki. ők ezt is meg tudták hazudtolni, hiszen hatalmas petrezselymeik és sárgarépáik vannak a kertjükben. Gyönyörű kertjük van. Különleges módszerekkel kötözi föl Sándor a szilvafáit. Egy külön rendszert alakított ki erre. Úgy gondolom, hogy az ő kertészkedésük mindenki számára és mindenki előtt példaértékű lehet.
A program díjátadó ünnepségén tehát számos díj került kiosztásra. A díjazottak a végén egy kép erejéig is összeálltak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 16. 05:28, vasárnap | Helyi
EGY NAPPAL AZ ELITÉLÉSE UTÁN A RAZZIÁN IS FENNAKADT
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta egy 45 éves férfi letartóztatását.
2025. November 15. 05:52, szombat | Helyi
TERMÉNY- ÉS TERMÉKBEMUTATÓ
Rengeteg helyről érkeztek kistermelők, családok, a „Legszebb Konyhakertek Program” országos díjátadójára Karcagra.
2025. November 15. 00:00, szombat | Helyi
A KATASZTÓFAVÉDELEMMEL ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁSOK
Milyen érzés légzőkészüléket viselni? Hogyan néz ki a tűzoltók egy napja? Ezekre a kérdésekre első kézből kaphattak választ iskolások a Jászberényi Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjainak jóvoltából.
2025. November 14. 04:58, péntek | Helyi
NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓ
A Karcagi Kátai Gábor Kórház ebben az évben is megtartotta hagyományos nyugdíjas találkozóját, melyre szeretettel vártak minden egykori kórház dolgozót.

