Hírek
2023. Március 30. 15:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
LEZÁRT AKTA – ÖT ITTAS SOFŐR ÁLLHAT BÍRÓSÁG ELÉ
A Karcagi Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai 2023. márciusában végrehajtott közúti ellenőrzéseik során öt olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik a gyanú szerint a jármű vezetésének megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.
A nyomozóhatóság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelései javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat! Az ittas, bódult vezetés nem csak büntető szankciót von maga után, hanem az ilyen sofőr a saját és mások életét is veszélyezteti. Kérjük, tartózkodjanak az alkohol és bódító hatású szerek fogyasztásától a járművezetés megkezdése előtt, és tartsák be a KRESZ szabályokat!
…, hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
