Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2021. November 26. 09:41, péntek | Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

LEZÁRT AKTA: VITTÉK, AMIT BÍRTAK

LEZÁRT AKTA: VITTÉK, AMIT BÍRTAK

A szolnoki rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit három tiszasülyi fiatallal szemben folytattak lopás miatt, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Mint arról korábban hírt adtunk, három tiszasülyi lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás 2021. március 13-án a Szolnoki Rendőrkapitányságon, mivel a fiatalok egy helyi lakatlan házból különböző használati tárgyakat tulajdonítottak el, több százezer forint értékben.

A jogsértők kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését. A 28 éves nő és 22 éves élettársa elmondták, hogy 2020 decembere óta hoznak el az épületből tárgyakat, míg harmadik, fiatalkorú társuk két héttel ezelőtt csatlakozott hozzájuk. A rendőrök a terhelteknél végrehajtott kutatások során megtalálták az eltulajdonított értékeket.

A rendőrkapitányság nyomozói az ügy vizsgálatát befejezték és a keletkezett nyomozati iratokat megküldték az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 15:39, kedd | Helyi

Busszal ütközött egy autó Szelevénynél

Összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személygépkocsi kedden délelőtt Szelevény külterületén.

2026. Február 03. 15:37, kedd | Helyi

Árokba sodródott egy autó Jászárokszállásnál

Árokba csapódott egy személygépkocsi hétfő délután Jászberény és Jászárokszállás között.

2026. Február 03. 06:00, kedd | Helyi

ÚJ ÜZEMCSARNOKOT ADTAK ÁT KARCAGON

Újabb jelentős gazdasági fejlesztés valósult meg Karcagon. Hivatalosan  is átadták az AgroSprint Zrt. új csomagolóüzemét, amely a 2025-ös kormányzati támogatási program segítségével épült fel.

2026. Február 03. 06:00, kedd | Helyi

PROGRAMOK A REFORMÁTUS ÓVODÁKBAN

Környezettudatossággal és a magyar kultúra értékeire figyelve indult az új év a karcagi református óvodákban.