Városlista
2026. április 11, szombat - Zsolt, Leó

Hírek

2023. Március 12. 05:00, vasárnap | Helyi

LEZÁRULT A VÍZ AZ ÚR CÍMŰ PÁLYÁZAT

LEZÁRULT A VÍZ AZ ÚR CÍMŰ PÁLYÁZAT

Lévainé Kovács Rózával, a KÁIAMI nyugdíjas pedagógusával beszélgettünk A víz az úr című pályázatról.

- A víz az úr volt a címe a másfél évig tartó pályázatnak, melynek a természettudományos nevelés, digitális kompetencia fejlesztése volt a fő célja. A gyerekek másfél éven keresztül dolgoztak különböző csoportokban, jártak biológia, fizika, kémia, földrajz, kör valamelyikébe. Összesen 60 órányi foglalkozást kellett egy-egy tanulónak teljesítenie.

Egy új dolgot is kipróbáltunk Vida Attila kollégával, úgynevezett Horgásztanodát is bevezettünk. Itt is voltak érdeklődő gyerekek, akik a horgászás alapjain túl sok mindent megtanultak a vízi világ rejtelmeiről, a halak életéről, vízinövényekről, s ennek kapcsán a környezetvédelemről. Mindenhol próbáljuk megragadni az alkalmat, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét arra, hogy mit hogyan kellene tenni annak érdekében, hogy azért a jövőnk egy kicsit elviselhetőbb legyen - szögezi le Lévainé Kovács Róza.

- A diákokkal jártak több helyen kirándulni, sok mindent felfedeztek a városban és a vidéken is a másfél év alatt.
- A pályázatban három tapasztalatszerző út volt a Tisza vonala mentén. Az egyik a Tisza felső szakaszához egy Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei kirándulás volt, Túristvándiban a vízimalom, de elmentünk megnéztük Petőfi emlékfáját, jártunk a Kölcsey-emlékhelyen, tehát próbáltunk minél szélesebb körben hatni a gyerekekre. Lássák azt, hogy a világunk nem csak külön fizikából, külön biológiából áll, hanem egységes egészet alkotnak ezek a dolgok.

Jártunk a Tisza felső folyásánál, Miskolcon, a Tiszafüred örvényi részen, az is nagyon érdekes volt, szivattyúház, tanösvény. Szeged volt a harmadik célállomás, ott is sárkányhajózástól kezdve talaj-, vízfelismerés, minőségvizsgálat. Tényleg nagyon változatos, érdekes dolgok. Szegeden volt még egy külön érdekesség, úgynevezett digitális invázió program részesei lehettünk. Legutóbb robotika programunk volt, amit nagyon élveztek a gyerekek - mondta a Lévainé Kovács Róza, aki emellett a helyi iskolákban, óvodákban is járt tanítványaival bemutatózni.

Az elmúlt években több mint tíz tehetség pályázaton vett részt Lévainé Kovács Róza, aki most nyugdíjba vonul, így ezt a pályázatot befejezi, de az élményt nem veheti el tőle és tanítványaitól senki, reméli lesz kovátsos kolléga, aki tovább visz kezdeményezéseiből, versenyeiből valamennyit.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 11. 06:00, szombat | Helyi

VÁROSUNK ELNYERTE A MAGYARORSZÁG KKV FŐVÁROSA 2026-2027 CÍMET

Rangos elismerést kapott Karcag: a város elnyerte a Magyarország KKV Fővárosa 2026-2027 címet. A díjjal a helyi kis- és középvállalkozások támogatásában végzett munkát ismerték el.

2026. Április 11. 06:00, szombat | Helyi

„JÁTSSZ ÉS FEJLESSZ ZÜMIVEL”

A digitalizáció már nem csak az iskolások, hanem a legkisebbek életének is része. Egyre több óvodában ismerkednek meg a gyerekek az algoritmikus gondolkodás alapjaival.

2026. Április 10. 06:00, péntek | Helyi

ELLOPTÁK AZ OSZTÁLYPÉNZT AZ ISKOLÁBÓL

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 36 éves férfival és 16 éves fiával szemben, akik egy általános iskolába törtek be.

2026. Április 10. 06:00, péntek | Helyi

KÁVÉSZÜNET-KÖZÉPPONTBAN A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

Ismét asztalhoz ültek a helyi vállalkozók és az önkormányzat képviselői a már hagyománnyá vált szakmai fórumon, a Kávészüneten.