Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2023. Április 27. 05:02, csütörtök | Helyi

LOPÁSOKRA RENDEZTE BE AZ ÉLETÉT

LOPÁSOKRA RENDEZTE BE AZ ÉLETÉT

A 9 rendbeli lopással gyanúsított tiszaburai férfi őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lopasokra-rendezte-be-az-eletet

Egy tiszaburai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. január 4. óta tiszaburai intézmények és magánszemélyek sérelmére követett el több társával együtt, szándékegységben, vagyon elleni bűncselekményeket.
Legutóbb, 2023. március hónapban egy asztalos műhelyből tulajdonított el 27 db akácrönköt.

Nem pihent 2023. március 18-án sem, akkor az önkormányzati tulajdonban lévő épület ajtajait, ablakát, valamint 34 négyzetméternyi plafon kibontását követően a sárléceket és a gerendákat lopta el.
2023. februárban egy mezőgazdasági terület magtárolója esett a gyanúsított célkeresztjébe, onnan 5 mázsa kukoricát, 2 mázsa búzát és 60 kg napraforgót vitt el a bűntársával.

2023. januárban a vízórák ellopását illesztette repertoárjába. Három magánszemély bánta a középkorú gyanúsított által megvalósított bűncselekményt, sőt egyiküknél a vízcső eltörése miatt nagyságrendileg 40 m3 víz is elfolyt.
Megkárosított továbbá több tiszaburai sértettet is a főkolompos, hiszen magánlakásaikba bemenve, több százezer forintnyi ingóságot vitt magával, amiket később pénzzé tett.

A nyomozók a többszörösen egyesített büntetőeljárásban összesen 9 rendbeli vagyon elleni bűncselekményt róttak a 30 éves férfi terhére, de a bűntársai sem kerülik el a felelősségre vonást, hiszen gyanúsított kihallgatásuk megtörtént.

A nyomozó hatóság a bűncselekmények értelmi szerzőjének őrizetbe vétele mellett előterjesztést tett letartóztatása indítványozására, míg a többi terhelt szabadlábon védekezhet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 06:15, kedd | Helyi

E-ROLLEREKRE FÁJT A FOGA

E-rollereket lovasított meg egy helyi férfi Jászberényben. A tettest előállították a rendőrök.

2026. Június 30. 06:11, kedd | Helyi

KORLÁTOZÁSOK LÉPTEK ÉRVÉNYBE A HAMVAK SZÓRÁSÁRA VONATKOZÓAN

A strandszezonban korlátozások vannak érvényben hamvak szórása esetén többek között Szolnok város belterületi szakaszán a Tisza folyón, a Zagyva folyón, valamint a Tisza-tó teljes területén.

2026. Június 30. 06:07, kedd | Helyi

TANÉVZÁRÓ A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

2026. Június 30. 06:00, kedd | Helyi

KARCAGOT ISMÉT BELENGTE A BIRKAPÖRKÖLT ILLATA

Öntöttvas lábasok, rotyogó birkapörköltek és rengeteg látogató. Karcagon ismét megrendezték a Birkafőző Fesztivált, amely mára nemcsak a Nagykunság, hanem az egész ország egyik legismertebb gasztronómiai eseményévé vált.