Csillag Barnabás, a Karcagi Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelent emlékezőket, a hozzátartozókat, a társegyházak képviselőit.

-Emlékezzünk, emlékeztessünk és figyelmeztessünk! Emlékezzünk, hiszen rövid időn belül már nem lesz, aki élő tanúként mondja el mindazt, ami történt. Emlékeztessünk, mert vannak, akik elfelejtették a sok borzalmait, és sajnos vannak, akik nem is tudják mi történt az emberiség legsötétebb korszakában 1933 és 1945 között Európában. És figyelmeztessünk arra, hogy ma, a 21. században, 79 évvel a holokauszt után az antiszemitizmus továbbra is létezik és terjed. 1944. június 18-án Karcagot is elérte a sötétség és a pusztítás. Karcagi gettó lakosságát átvitték a szolnoki cukorgyárba, és nem sokkal később bevagonírozták. Emlékezni gyűltünk ma itt össze, emlékezni és emlékeztetni a feledhetetlenekre. Holokauszt során 778 karcagi zsidóból 446 karcagi testvérünket gyilkoltak meg - mondta Csillag Barnabás, majd F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő emlékező gondolatai következtek.

- Az idő az, ami eszünkbe juthat itt, a karcagi temetőben, az idő, amit mérünk, ami telik, az időnek két arca van: jó és rossz. Amikor begyógyítja a sebeket, akkor jól tompítja a fájdalmat, gyógyítja a sajgó sebet, amely már nem élénk, amely nem sajog úgy, csak néha-néha belehasít. Az idő jó, mert az emlékeket ködbe, homályba takarja. És az emlékek már nem fájnak úgy, csak hébe-hóba, csak néha hasítanak be, s ilyenkor az idő barátunk. Az idő az ellenségünk is, hiszen ugyanilyen ködbe borítja a szeretet arcát, mosolyát, csengő kacaját, távolba tűnik mindaz, aki számunkra oly fontos volt, aki mindent jelentett. Itt a temetőben látjuk az idő mind a két arcát: a sírokban fekszenek azok, akikre emlékezni kell, olyan távolinak tűnik a szeretett arc, a hang, a csengő mosoly, aki közé éket vert a kegyetlen idő, de azért vagyunk emberek, és a Teremtő azért adott emlékezetet és tudatot, hogy harcoljunk a kegyetlen idő ellen. Harcoljunk, hiszen, ha nem harcolnánk, elfelejtenénk azt, ami történt, a jót, a kedvest, a fontost, az értékest és elfelejtenénk azt, aki rosszat tett, a gonoszt! Ha az idő múlásával visszatekintünk nem mondhatjuk azt, hogy a jónak vége szakadt, hiszen újból lesznek jók, fontosak, újból lesz csengő kacaj, újból lesz ölelés, simogatás, biztatás, de emlékeznünk kell arra, hogy újból lesznek rosszak, gonoszak, hiszen ha egyszer egy gonosz elment és megszűnt, az nem jelenti azt, hogy soha többé nem fog előjönni, mert ahogy a kétarcú idő, kétarcú ember is van köztünk. Itt van a jó és a gonosz, itt járkál, tevékenykedik és ha elgyengülünk, nem figyelünk arra, amit a távoli ősök üzentek, akkor a gonosznak, a rossznak újból teret adunk. Azért kell minden évben itt lenni, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem tudják, hogy a jó és a rossz is köztünk van, s ha rossznak teret adunk újból kegyetlen lesz, veszteséget, fájdalmat fog okozni mindannyiunknak. Kívánom, hogy azt a tanulságot, amit a holokauszt üzen nekünk: a kedves arcokat, a csengő mosolyt ne felejtsük, de ne felejtsük azt sem, akiknek a tragédiát köszönhettük, mert ez az emberi tulajdonság itt van köztünk - kérte a képviselő, majd Szilágyi Gábor kántor és Deutsch László főrabbi gyászszertartása következett, mely a rabbi síroknál ért véget.

A mártír megemlékezés a Zsinagógában folytatódott, ahol Molnárné Győri Erika óvodapedagógus hegedűn Jézus Anna című dal játszotta el, majd Csillag Barnabás szólt a jelenlévőkhöz.
- Emlékezni gyűltünk ma itt össze, emlékezni a 446 meggyilkolt karcagi testvérünkre. Ők azok a nagymamák, nagypapák, anyák, apák, testvérek, fiúk, lányok, akik megbecsült, dolgos polgárai voltak a városnak, de az országunkon akkor elhatalmasodott sötét eszme áldozatai lettek. Ünnepségünk kezdetén, a szokásoknak megfelelően, gyertyagyújtással emlékezünk a holokauszt során elpusztított 6 millió hittestvérünkre - mondta az elnök, majd az első gyertyátEhrenfeld Sándorné Zsuzsa néni, Karcag nemrég elhunyt legidősebb holokauszt túlélője emlékére lánya, Elek Ágnes gyújtotta meg, a másodikat Hubai Imre vármegyei elnök, a harmadikat Szepesi Tibor polgármester, őt Nt. Koncz Tibor református esperes, majd Szabó Tibor, a Hit Gyülekezete karcagi elnök-lelkésze követte. Az utolsó, hatodik gyertyát több mint húsz éve már, hogy Deutsch László főrabbi gyújtja meg, ahogy tette most is.

- Az imént hat gyertyát gyújtottunk meg 6 millió elpusztított európai zsidó hittestvérünk emlékére, a gyertyagyújtás alatt a szokásoknak megfelelően csönd volt ebben a csodálatos zsinagógában. Ha áldozatonként egy percig lenne ilyen csönd, akkor ez tizenegy évig, öt hónapig és egy napig tartana, döbbenetes csend lenne - mondta Csillag Barnabás, majd a holokauszt magyarországi előzményeiről és a zsidótörvényekről szólt részletesebben, majd a modern technika segítségével Luther Imre előadásában Radnóti Miklós Hetedik ecloga című verse hangzott el, majd Hubai Imre, vármegyei elnök szólt az emlékezőkhöz:

- Nehéz szavakat találni, amikor olyan borzalmakról kell beszélnünk, ami az emberiség számára nemcsak hatmillió életben, hanem ki tudja hány tízmillió meg sem született életben mérhető. Ki tudja, hány meg sem született magyar, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei, karcagi életről van szó. Az imént volt egy kis zápor. A természet is megsiratta a halottakat, az áldozatokat és üzent nekünk, emlékezőknek, hogy ilyen borzalmak soha többé ne történjenek meg! A természet nagy ajándéka a felejtés. De mi nem felejthetünk, emlékeznünk és kortársainkat is emlékeztetnünk kell mindarra, ami megtörtént. Radnóti Miklóshoz csatlakozva nem haltunk meg, de nem is siethetünk nyugodtan addig, amíg van üldöztetés a Földön, faji, etnikai, vallási, származási alapon, s amíg élnek emberek a Földön, akiket ez alapján a mindennapjaikban, a létükben veszélyeztetnek mások, addig nekünk kell emlékeztetnünk, hogy ilyen borzalom nem történhet meg még egyszer. A természet nagy ajándéka a felejtés, de mi nem felejthetünk! - figyelmeztetett az elnök.

- Ne tedd mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek - ennek az aranyszabályként nevezett tanításnak a lényegét már az ókorban is megfogalmazták alapvető erkölcsi elvként. Szinte az összes vallás szent könyve tartalmazza e tanítást - kezdte beszédét Szepesi Tibor polgármester, aki szólt arról, hogy ennek a tanításnak nem mindig fogadták meg a gondolatait.
- Több mint félmillió ember esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nácik és magyar cinkosaik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásainak, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek. Magyar zsidókat gyilkoltak a budapesti utcákon, a vidéki gettókban, a német lágerek szögesdrót kerítése mögött, a birkenaui gázkamrákban, az országutakon. A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb náci megsemmisítő táborában Auschwitz-Birkenauban minden harmadik áldozat magyar volt. Ezrek és ezrek, köztük az a 446 karcagi zsidó polgártársunk, akiket elhurcoltak és meggyilkoltak. Ők azok a honfitársaink, dédapák, dédanyák, nagymamák, nagyapák, fiúk, lányok, családok, akik ma nem lehetnek velünk, csak emlékeinkben. Hajtsunk fejet, s emlékezzünk múltunkra - kérte a városvezető.

- Múltunkra, hiszen a ma is ebben gyökerezik, s a jövőnk is ebből jutott. Hajtsunk fejet a mártírok, közte a karcagi mártírok emléke előtt. Mondjuk el a megtörtént tényeket gyermekeinknek, unokáinknak, hogy okuljanak, s ezáltal jobban értsék a mai történéseket is. Hajtsunk fejet a túlélők előtt, azok előtt, akik ma már egyre kevesebben vannak közöttünk, de példát szolgáltattak emberségből, abból, hogy a tragédiák ellenére emberek tudtak maradni. Adjon erőt mindannyiunknak az ő emberségük, a reménységük, jövőbe vetett hitük, hogy soha ne feledjük: ne tedd mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek - zárta szavait Szepesi Tibor, majd Szilágyi Gábor kántor és Deutsch László főrabbi gyászszertartása következett, majd a Zsinagóga előcsarnokában a Kádis elmondása után a jelenlévők mécseseket gyújtottak a 446 karcagi áldozatra emlékezve.