Hírek
2018. December 13. 15:32, csütörtök | Helyi
MATEMATIKA VERSENY A KOVÁTSBAN
18. alkalommal rendezték meg a Molnár Anna Matematikaversenyt a KÁIAMI Kováts Mihály Általános Iskolai tagintézményben. A versenyen az 5-6. osztályos és a 7-8. osztályos tanulók mérték össze matematika tudásokat.
Lévainé Kovács Róza, a verseny szervezője elmondta, hogy a verseny célja az, hogy emléket állítsanak az intézmény egykori kiváló tanárának Molnár Annának, aki nagyon sok diákot indított el a matematikai és fizikai pályán.
- Minden karcagi intézmény és a berekfürdői iskola is megkapta a meghívót, ahol Molnár Anna tanított. Az utóbbi időben a felsősökre koncentrálunk, idén 5 intézmény versenyzői versenyeztek, 8-8 versenyző jöhet iskolánként. Az indulókat házi versenyek keretében választják ki, tehát idén 40-en versenyeztek. az életkori sajátossághoz igazított feladatokat kellett megoldani a gyerekeknek.
A háttérben a Kováts Tehetség Pont áll, amelynek a fő profilja a matematikai és termésszettudományi tehetséggondozás. A feladatok megoldására 60 perc állt, a versenyen jól szerepeltek a karcagi diákok.
Lakatos Viktor nyolcadik osztályos tanuló elsőnek indult a versenyen és az előkelő ötödik helyet érte el. Véleménye szerint a feladatok nagy része könnyű volt, de sokat kellett azért gondolkodni. Kiemelte, hogy külön is készült a versenyre, hogy sikeresen vegye az akadályt.
Kocka György a tanára segítségével készült a versenyre. Azt mondta, hogy ezek a versenyek hasznosak, mert sokat lehet belőle tanulni. azért indult a versenyen, mert kedvence a matematika, ezzel is szeretne a későbbiekben foglalkozni.
A helyezett diákok oklevél és értékes könyvdíjazásban részesültek, amelyet szponzorok, a Karcagi Tankerületi Központ és az iskolában oktató tanárok ajánlottak fel. A vándorserleget, amelyet Molnár Anna családja ajánlott fel, a Győrffy Istán Katolikus Általános Iskola nyerte el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 14:10, péntek | Helyi
KÖZGYŰLÉST TARTOTT A KUNSZÖVETSÉG EGYESÜLET
A közgyűlésen az egyesület 2023. évi működésről és a 2024. évi programtervről a szervezet elnöke számolt be.
2024. Május 17. 12:07, péntek | Helyi
ELBÚCSÚZTAK A GIMIS DIÁKOK
A Karcagi Nagykun Református Gimnázium végzős tanulói vettek búcsút a gimnáziumtól.
2024. Május 17. 10:30, péntek | Helyi
Kamionnal ütközött egy traktor Karcagon
Összeütközött egy sódert szállító kamion, és egy permetezőt húzó traktor csütörtök délután Karcagon, a Kisújszállási úton.
2024. Május 17. 10:04, péntek | Helyi
SIKERES VOLT A PROGRAM
Felkelteni az érdeklődést, mozgásra, táncra ösztönözni az óvodásokat nem is olyan nehéz. Kiváltképp akkor, ha olyan program mozgatja meg a gyerekeket és szüleiket is, mint a „Gyertek, gyertek játszani” projekt.