Hírek
2019. November 09. 18:54, szombat | Helyi
Mautner Zsófi a Mórgó Csárdában
Alföldi ünnepi ebéd pedig természetesen nincs karcagi birkapörkölt és Ferdinánd nélkül. - Fotóval, Televíziós tudósítással!!!
Dedelka & Ferdinánd Jászkun POP-UP ebédet tartottak a sajtó és a megye termelői részére péntek délben a karcagi Morgó Csárdában. A megyei foglalkoztatási paktum projekt célul tűzte ki a megye turisztikai erőforrásainak nagyobb hatékonyságú kiaknázását, a meglévő attrakciók fejlesztését és hálózati szinten történő összekapcsolását, együttműködésnek ösztönzését.
Ennek egyik rendezvénye volt a karcagi, melyet a megyei önkormányzat, a megyei kormányhivatal és JNSZ Megye Esély Szociális Közalapítványa szervezett azzal a céllal, hogy megismertesse a megye gasztronómiai kézműves termékeit, kicsit újragondolva Mautner Zsófi gasztroblogger segítségével. Készül egy megyei helyi termék adatbázis, melyből most tíz termelőt hívtak meg a bemutatkozásra. A megjelenteket a megyei közgyűlés nevében Borbás Zoltán alelnök, az alapítvány nevében Dr. Nagyné Varga Ilona igazgató köszöntötte.
Mautner Zsófi elmondta az ételeihez a tiszaszentimrei Bekecs Mátyás cheddar sajtjával, a jászladányi Bertalan László füstölt császárjával és dedelkájával (kisgömböc), a kunmadarasi Dobó Kati ferdinándjával, a Túri kamra termékei- dr. Barancsi Ágnessel, a nagykörüi Grósz Tamás különleges fűszereivel, gyógynövényeivel, a Hubai Ökofarm hústermékeivel, birkapörköltjével, a tiszörsiek szövetkezete tarhonyával és kecskesajttal, a nagykörüi Varga György sajtjaival adott alapot az újragondolt ételekhez, melyet Ternyák István bereki és Kiss Norbert karcagi séffel együtt készített el. Így volt Alföldi Cézár, kisgömböcleves (vagy ahogy a jászladányiak hívják dedelka), tiszaörsi tarhonyasaláta sütőtökkel, pötyőkével, sült cékla, fekete fokhagymás töltött csirke, savanyított zergeszarv és kecskesajttorta karamellizált homoktövissel.
Alföldi ünnepi ebéd pedig természetesen nincs karcagi birkapörkölt és Ferdinánd nélkül, így ezekből volt kóstoló, hiszen a kulináris örökségünket is meg kell ismertetni országosan. -de-
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 06:17, csütörtök | Helyi
HARAGOSA EL AKARTA ÜTNI, DE ELUGROTT, A KUTYÁJA VISZONT ELPUSZTULT
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Szolnoki Törvényszéken annak a 30 éves férfinak a pere, akit az ügyészség több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével és állatkínzással vádol.
2026. Július 02. 06:11, csütörtök | Helyi
ISMÉT LEBUKOTT A TISZAROFFI TOLVAJ
Egy tiszaroffi ingatlan udvaráról elloptak egy fűkaszát.
2026. Július 02. 06:04, csütörtök | Helyi
TANÉVZÁRÓ A KARCAGI KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
A Karcagi Kováts Mihály Általános Iskolában a diákok versekkel és az évzáró hagyományos pillanataival zárták a tanévet.
2026. Július 02. 06:00, csütörtök | Helyi
FONTOS A NAPVÉDELEM, KÖNNYEN LEÉGHETÜNK
Beköszöntött a nyári kánikula, vele együtt pedig az extrém erős UV-sugárzás is.












