Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2023. Május 05. 05:01, péntek | Helyi

MEGEMLÉKEZÉS A VÍZ VILÁGNAPJÁRÓL

MEGEMLÉKEZÉS A VÍZ VILÁGNAPJÁRÓL

A Szent Pál Marista Általános Iskolában Madarné Patak Szilvia tanárnővel beszélgettünk, miközben a gyerekek Misi testvérrel a víz világnapi táncukat gyakorolták. A jeles napról több foglalkozáson is megemlékeztek.

- Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy egy relaxációs táncot fogunk táncolni. Ezzel is a víz hullámzását utánozva, megemlékezünk erről a napról, valamint a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt is elénekeljük, hiszen megkezdődött a meteorológiai tavasz. Nagyon várjuk már a jó időt, és hál' Istennek a mai nap is ilyen gyönyörű szép időre ébredhettünk - mondta a tanárnő, akitől megtudtuk, tanórákon is foglalkoznak a víz fontosságával.

- Több osztályban akváriumot készítenek a gyerekek, halakat rajzolnak, azaz a vízzel kapcsolatos témában folynak a rajzórák. Mindenféleképpen felhívjuk a gyerekek figyelmét a vízzel való takarékoskodásra, hogy ne pazaroljuk, ne szennyezzük folyóinkat, tavainkat, s hogy ezért mindannyian tudunk egy picit tenni - talán így lesz az eredménye a mai napnak - fejezte ki reményét a tanárnő.
Az iskolában víztakarékos csapokat szereltek fel, ezzel is jelezve, az intézmény nagyon elhivatott a vízzel valótakarékoskodásban.

A víz napja mellett a közelgő roma napról is szólt Madarné Patak Szilvia, amikor is zarándoklatra fognak menni a Sistakra, ahol egy keresztutat fognak a gyerekek végigjárni, s persze a végén a játék sem marad el.
- Délután a roma mesterségeket szeretnénk egy kiállítás keretében bemutatni. Összegyűjtöttünk néhány olyan tárgyat, régi emléket, ami erre emlékeztet bennünket. A gyerekek cigány versekkel és közös versmondással készülnek erre a napra, majd táncházzal, illetve bodagsütéssel várjuk a gyerekeket, illetve a kedves szülők is bekapcsolódnak az eseményekbe.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 11. 06:00, csütörtök | Helyi

KÉPEKBEN A KATONAI ZARÁNDOKLAT

Különleges hangulatú eseménynek adott otthont Karcag.

2026. Június 11. 06:00, csütörtök | Helyi

ÚJRA LESZ FOCITÁBOR

A helyi labdarúgó-szakosztály nemcsak a sikeres felnőtt szereplésre, hanem az utánpótlás nevelésére is óriási hangsúlyt fektet.

2026. Június 11. 06:00, csütörtök | Helyi

BALTÁVAL AKARTA SZÉTVERNI A NŐ VOLT PÁRJA AUTÓJÁT

A Jászberényi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat,

2026. Június 11. 06:00, csütörtök | Helyi

MELLTARTÓJÁBA REJTETTE A DROGOT

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.