Hírek
2023. Augusztus 13. 05:02, vasárnap | Helyi
MEGKEZDŐDÖTT A BERUHÁZÁS A KATOLIKUS VÁROSRÉSZEN
Szatlóczki Attila ügyvezetővel beszélgettünk a Városháza Kántor Sándor termében megrendezett nyilvános sajtótájékoztatót követően.
Hogyan halad a város legújabb európai uniós forrásból megvalósuló beruházása?
Az ügyvezető elmondta, hogy mintegy tizenhárom kilométer hosszan várható a keleti, illetve az észak-keleti részén a településnek annak a csapadékvíz-elvezető rendszernek a kiépítése, amely javarészt betonburkolattal váltva zárt betoncső, illetve nyílt TB elemes megoldással kiépített rendszert fog alkotni.
-A munkaterület átadása, valamint a beruházás a mai nappal vette kezdetét. Jelenleg a szakfelügyeleti, valamint az egyéb szükséges engedélyek beszerzése van folyamatban és ezt követi majd a gyakorlati
munka. A lakosság folyamatos és naprakész tájékoztatása kulcsfontosságú számunkra. Lényeges, hogy együtemben igyekszünk kivitelezni a rendszert. Ez azt jelenti, hogyha egy utcában megjelenünk, ott teljes bontás, építés és helyreállítást követően fogunk távozni. Ami esetleg a későbbi időszakra tehető, azaz aszfaltozási-és a végső burkolathelyreállítási munkálatok, de olyan kizárt, hogy bármely ingatlan megközelíthetetlen legyen. Fő célunk, hogy minél kisebb kellemetlenséget okozva a lakóközösségnek, minél hatékonyabb munkát végezzünk-mutatott rá az ügyvezető.
Mint megtudtuk a munkálatok várható befejezése 2024 január közepe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 12. 08:30, szerda | Helyi
Érzékelőt kapott a szén-monoxid-mérgezést szenvedett család
A tiszasülyi Székely család életében örökös lenyomatot hagyott november 2-ának éjszakája.
2025. November 12. 06:00, szerda | Helyi
MESEELŐADÁSSAL KÖSZÖNTÖTTÉK A KISCSOPORTOSOKAT
Nyaklánccal és meseelőadással köszöntötték a Kinizsi utcai óvoda kiscsoportosait az intézmény óvodapedagógusai. Kameránkkal mi is ott jártunk az eseményen.
2025. November 12. 06:00, szerda | Helyi
A SZER FOGSÁGÁBAN
Ördögi körbe került egy tiszaroffi pár, a nő rendszeresen kábítószert fogyasztott. Hamar függővé vált, és árusítani is kezdte a drogot, hogy a bevételből fedezze saját adagjait.
2025. November 11. 08:16, kedd | Helyi
Hamis okiratot csatolt a jogosítvány megszerzéséhez
A Karcagi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás büntette miatt emelt vádat egy 27 éves nővel szemben.

