Hírek
2017. Augusztus 09. 07:57, szerda | Helyi
Mind a kilenc járásban lesz egy század
A megjelenteket Hodos Julianna járási hivatalvezető köszöntötte
, majd Kovács Imre alezredes, a Magyra Honvédség HKFP Területvédelmi Osztály részlegvezetője előadásában elhangzott, járásonként egy századot alakítanak meg, szeptemberben.
Az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra 18-tól 65 éves korig lehet jelentkezni férfiaknak, nőknek egyaránt, aki fizikai és egészségügyi alkalmas minősítést ér el, az lehet tagja lehet a katonai rendszernek. Az önkénteseknek 120 órás alapkiképzést tart a Magyar Honvédség, ahol gyakorlatias, az általános katonai ismeretanyagot tartalmazó honvédelmi felkészítést kapnak. Az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat lehetővé teszi, hogy a tagok, ha a helyi védelmi feladatok megkövetelik - pl. árvíz, természeti katasztrófa -, akkor a hivatásos erőkkel közösen felkészülten tudjanak fellépni.
A szolgálatra a kormányablakokban, a járási hivatalokban vagy a Szolnokon lévő toborzó irodában lehet jelentkezni - sorolta az alezredes, aki szólt még a járandóságokról, s arról, hogy a honvédség a kiesett munkáért – előzetesen aláírt megállapodás alapján – kompenzálja majd a munkáltatót is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
