Hírek
2018. Szeptember 01. 17:57, szombat |
Belföld
Forrás: mti - MTI Fotó: Komka Péter
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek
A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába - közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője szombaton az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a szállítás augusztus 1-én kezdődött és 22 nap alatt sikerült befejezni.
A kollégák naponta átlagosan mintegy 200 iskolába mentek el, hogy átadják a tankönyveket - tette hozzá a szóvivő.
A közleményben idézik a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatóját, Tőczik Zsoltot, aki azt emelte ki, hogy a tankönyvek kiszállításában a legnagyobb kihívás minden évben a rendelkezésre álló idő rövidsége. A 7500-8000 raklapnyi tankönyvet július végéig kellett az iskolai igényeknek megfelelően legyártatni, majd az üllői és a celldömölki raktárba szállítani és iskolánként szétválogatni, csomagolni.
A Kello ügyvezető igazgatója aláhúzta: a teljes sikerhez olyan megbízható partnerek kellenek, mint a Magyar Posta, amely a megállapodott határidőre teljesítette a tankönyvek kiszállítását.
Szeptember közepétől kezdődik az addig leadott iskolai pótrendelések kiszállítása, amely szintén a Kello és a Magyar Posta együttműködésében zajlik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 16:00, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a lengyel kormányfőnek is el kellene jönnie Budapestre még április 12. előtt
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 11:00, vasárnap | Belföld
Magyarországra leselkedő veszélyekről beszélt Orbán Viktor
Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
