Hírek
2016. Június 25. 14:08, szombat | Helyi
FRISSÍTVE!!! KÉPEKKEL!!! Mintegy ötszáz birkából főznek pörköltet Karcagon
A hungarikumok listájára is felvett karcagi birkapörköltet idén minden eddiginél több, mintegy ötszáz birkából, ugyanennyi bográcsban készítik el a birkafőző fesztiválon.
A kétnapos XVIII. Karcagi Birkafőző Fesztivált megnyitóbeszédében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt mondta: a rendezvény nemcsak gasztronómiai, hanem kulturális ünnep. A miniszter bejelentette, hogy a nagykunsági szilva- és birsalmapálinka eredetvédett nemzeti ital lesz. Olyan földrajzi eredetvédelemben részesülnek - mondta -, amelyet a Magyar Eredetvédelmi Tanács (MRT) már jóváhagyott, és az Európai Unió területén is hasonló rangú védettséget érnek el, mint a gönci és a kecskeméti barackpálinka vagy a szatmári szilvapálinka.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a rendezvényen úgy fogalmazott: a gazdaság jó teljesítménye a futballeredményeinken is meglátszik. A tárcavezető megemlítette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint évről évre nő Magyarországon - ha csak kismértékben is - az egy főre jutó birkahúsfogyasztás. Hangsúlyozta: meg kell őrizni, tovább kell adni ennek a neves tradíciónak, vagyis a birkaétek elkészítésének, elfogyasztásának hagyományát.

A főzőverseny eredményhirdetésén, szombat délután átadják a társadalmi és a Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat. A fesztivált kísérő kulturális és szórakoztató műsorok szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást. Szombat délelőtt a Lituus Rézfúvós Kvintett ad műsort, este fellép mások mellett az Abrakazabra együttes, de lesz folklór- és nótaműsor is.

Az idei fesztivál díszvendég-településéről, Mohácsról érkezők szombaton részt vesznek az Országzászlótól induló zenés menetben, a folklórműsorban, az Ifjúsági Házban pénteken nyílt kiállításon pedig a település kulturális sokszínűségét és méltán híres busó hagyományukat mutatják be.
(MTI/FM Sajtóiroda)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:22, péntek | Helyi
Befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása
183 óra után befejeződött a tiszaföldvári tűz oltása.
2026. Július 23. 11:55, csütörtök | Helyi
Saját kistestvérét bírta rá lopásra
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás és kiskorú veszélyeztetése büntette miatt emelt vádat egy 20 éves nővel szemben, aki saját 13 éves testvérét vette rá arra, hogy lopjon.
2026. Július 22. 16:20, szerda | Helyi
Szoba égett egy abádszalóki házban
A tűzoltóknak két oxigénpalackot és egy fegyverszekrényt is ki kellett menteni a tűzből.
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.












