Hírek
2026. Május 19. 06:00, kedd |
Helyi
Forrás: karcag tv
MOTORSZENTELÉS SZOLNOKON
Megszentelt motorokkal és közös felvonulással köszöntötték a tavaszt a kétkerekűek szerelmesei Szolnokon.
Az immár ötödik alkalommal megrendezett „Szenteltessék meg a motorod!” Szolnok elnevezésű eseményen a közösségépítés mellett a biztonságos közlekedés került a fókuszba.
Szolnokon, a Szentháromság téren gyűltek össze a motorosok, hogy hagyományosan, egy közös áldással indítsák útjára a szezont. A motoros felvonulást követően a helyi templomban kérték a motorosok és járműveik biztonságos közlekedését.
- Kérünk, áld meg ezeket a sisakokat. Kérünk, áld meg ezeket a járműveket. Kérünk, áld meg ezeket a sofőröket és utasokat...
Az esemény azonban nemcsak spirituális, hanem gyakorlati felkészülést is jelentett. A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a résztvevők műszakilag is megfelelő állapotban vágjanak neki az utaknak.
FÖLDESI LÁSZLÓ
„Én 68-ba szereztem vezetőiengedélyt, azóta motorozok mindig különböző típusokkal, de arra mindig kényes voltam, hogy a motorom ne hagyjon az úton soha. Aki nagyobb motorral jár, annak mindegyik érdeke fűződik hozzá, hogy olyan legyen a gép, amivel biztonságosan közlekedni lehessen. ”
A rutinos motorosok szerint a szezonra való felkészülés a gépek karbantartásán túl a vezető mentális és fizikai állapotát is érinti. A szolnoki hagyomány immár szerves része a közösségi életnek, ahol a generációk is együtt ünnepelnek.
VARGA PÉTER
„Hátha a szenteléssel egy kicsivel szerencsésebbek leszünk az úttesten, hogyha az autósok figyelnek ránk. Mindig felkészítjük a motorokat, gumit ellenőrizzük, olajat, csapágyakat, ilyesmit. Megnézzük alaposan, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. Előtte még szoktunk tréningre menni, átbeszélni, hogy mire kell odafigyelni. Tavasszal még hidegebbek az utak, akkor jobban oda kell rá figyelni a guminak a tapadására, hogy tovább kell melegíteni. Fontosnak tartjuk nagyon a rákészülést a szezonra. Az autósok még ugye még nem annyira veszik észre, hogy itt vagyunk. Nyár közeledtével már jobban számítanak rá, de hál istennek most már egyre pozitívabb az élményünk, a kocsisok elengednek, nem húzzák ránk a kormányt, azért nézik a visszapillantót,
autópályán is jobban odafigyelnek ránk. ”
PAPP LAJOS
„Sokan voltak kint, kíváncsiak voltak, integettek, videóztak bennünket, úgyhogy ez egy látványosság Szolnokon. „
Az esemény fő célja a balesetmegelőzés, aminek érdekében a templomi áldást követően elméleti és gyakorlati tréningekkel várták a motorosokat.
ECSEKI-KOLONICS EUFROZINA RENDŐRFŐHADNAGY, A VÁROSI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG TITKÁRA
„A rendezvény célja itt a tavaszi időszakban a motorok is, illetve a motorosok felkészítése a szezonra. Mind elméleti, mind gyakorlati képzést is terveztünk a mai napra. Egy motoros tréninggel zárjuk a rendezvény. „
Az ötödik alkalommal megrendezett program a motoros családi nappal zárult, biztosítva, hogy a szezonkezdet ne csak látványos, de biztonságos is legyen minden közlekedő számára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 06:00, kedd | Helyi
RENDSZERESEN BÁNTALMAZTA A CSALÁDTAGJAIT
A Kunszentmártoni Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette miatt indítványozta egy tiszaföldvári férfi letartóztatását.
2026. Május 19. 06:00, kedd | Helyi
BAJBA JUTOTT MOPSZOT MENTETTEK
Egy hajdúszoboszlói ház melléképületében tűz ütött ki. Senki nem volt otthon, csak egy hatéves mopsz, Pille. Hogy mi történt ezután, most következik.
2026. Május 16. 05:58, szombat | Helyi
SZAKMAI KONFERENCIA A TEHETSÉGEKÉRT
A jövő tehetségeinek korai felismerése és gondozása került a középpontba. A Madarász Imre Egyesített Óvoda nagyszabású szakmai konferenciát rendezett, amelyen a térség pedagógusai és szakemberei vettek részt.
2026. Május 16. 05:52, szombat | Helyi
KUTASD A MÚLTAD!-ELŐADÁSSOROZAT
„Kutasd a múltad!” program Karcagon. A Petőfi Kulturális Program keretében megvalósult esemény a nemzeti identitás erősítését tűzte ki célul.
