Városlista
2021. december 5, vasárnap - Vilma

Hírek

2021. Október 17. 08:42, vasárnap | Helyi

MOZGALMAS NYÁR ÁLL A BILJANA MÖGÖTT

MOZGALMAS NYÁR ÁLL A  BILJANA MÖGÖTT

Az idei nyár rendkívül eseménydúsan telt a Kar-
cagi Biljana Bolgár Néptáncegyüttes tagjai számára .

Az idei nyár rendkívül eseménydúsan telt a Karcagi Biljana Bolgár Néptáncegyüttes tagjai számára (az együttes a Nagykun Diáksport Egyesület keretein belül működik), hiszen szinte minden hétre jutott valamilyen program a forró nyári napokon, határon innen és határon túl.

Remekül sikerült a június végi hazai napközis tánctábor a Karcagi Nagykun Református Gimnázium falai között, melyben a csoport régi és új tagjai újabb koreográfiákkal ismerkedhettek meg, a dobrudzsai területektől egészen a sop régióig. A munka ezután Szerbiában folytatódott (Stara Moravica, magyarul Bácskossuthfalva, mely település Karcag testvérvárosa), ahol az egyhetes tábor fellépéssel zárult a helyi, Ady Endre Művelődési Központ tánccsoportjaival egy közös előadás keretén belül.

A szerbiai tábor programját táncház és kirándulások is színesítették, gazdagították, egy sajátos vártúra-élménnyel is gazdagodtak az együttes fiataljai: Szendrő, Belgrád, Karlóca, Újvidék, Pétervárad, Szabadka, Palics, de a helyi, a bácskossuthfalvai értékek is unikálisak voltak.

A nyári időszak fesztiváljai, rendezvényei megannyi fellépési lehetőséget kínáltak az együttes számára, amely mindig meghálálta a közönség szeretetét, vastapsát: Berekfürdő (Szent Iván éj), Debrecen (Savale kulturális fesztivál), Kevermes (Falunap),Berekfürdő (Falunap), Karcag („Otthonról haza!”).Mindezek mellett a néptánccsoport meghívást kapott augusztusban a XXIV. Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztiválra. A három napos fesztiválon a tánccsoportnak lehetősége adódott a környező falvak programjain részt venni, így került sor sombereki és pécsváradi fellépésekre is.

Bár maga a fesztivál már augusztus 17-én kezdetét vette, a tánccsoport augusztus 18-án érkezett Mohácsra, 20 órakor pedig színpadra is lépett a mohácsi Széchenyi tér nagy-színpadán, ahol a nézők három blokkban láthattak dobrudzsai, észak-bolgár, trák, sop és pirini táncokat. Ezen a napon a Biljana mellett más nemzetiségek hazai tánccsoportjai is bemutatták műsorukat, így az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület, a mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttes és a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes
is.

Az utolsó fellépő után sem ért véget a program, hiszen a nagyszínpad előtt táncház vette kezdetét. Másnap délelőtt a csoport részt vett egy mohácsi városnéző sétán, melynek során Bősz Gábor ismertette a város történetét, hagyományait és leg fontosabb jellegzetességeit, ezt pedig egy dunai hajózás követte. Ezen a napon került sor az első Mohácson kívüli fel lépésre, amikor a Mohácstól 5 km-re lévő sombereki aratófelvonuláson mutatta be tudását az együttes, hiszen nemcsak az aratófelvonuláson, hanem a Szent István-napi ünnepség keretein belül is műsort adott a Biljana, az est pedig hagyományos sváb bállal ért véget. Augusztus 20-a volt a tánccsoport talán legsűrűbb, legnehezebb napja, hiszen ezen a napon két helyszínen is fellépett. A délutáni órákban egy szervezett kirándulás keretében volt szerencséje az együttesnek ellátogatni a mohácsi csata helyszínének emlékparkjába, ahol egy remek idegenvezetésben volt része a résztvevőknek. Ezt követően Pécsvárad várta az együttest, ahol szintén a Szent István-napi ünnepi program keretein belül lépett fel. Este pedig következett a fesztivál záró programja, a mohácsi Széchenyi téren zajló gálaműsor.

Ezen az estén az előző napokon fellépő tánccsoportok mindegyike megmutathatta magát 8 percben. A gálán részt vett a már említett csoportokon kívül a Zora Néptáncegyüttes, a sváb Saarer Tanzgruppe, az Ecseri Zöld Koszorú, illetve a Pyrgos Görög Néptáncegyüttes Beloianniszról. A több mint két és fél órás gálaműsort éppen a Karcagi Biljana Bolgár Néptáncegyüttes két tánca zárta le, ahol a csoport sop és trák táncokat mutatott be, közel 3000 ember előtt. A gálát egy ünnepélyes vacsora és bál zárta le véglegesen, ahol szintén részt vett minden meghívott táncegyüttes.

Külön szeretnénk kifejezni köszönetünket és hálánkat a Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál főszervezőjének, Vikár Csabának a meghívásért, illetve Bősz Gábornak, a csoportunk mellé kirendelt idegenvezetőnek, a háromnapi gondoskodásért és segítségért

Ezek érdekelhetnek még

2021. December 05. 14:44, vasárnap | Helyi

EGY ÉJSZAKA KÉT ÉLETMENTÉS

A kunszentmártoni rendőröket alig két óra eltéréssel előbb egy 28 éves, majd egy 82 éves férfi keresésére riasztották. Mindkét férfit épségben megtalálták.

2021. December 05. 13:44, vasárnap | Helyi

HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

2021. December 05. 11:20, vasárnap | Helyi

ARANYDIPLOMÁT VETT ÁT S. KOVÁCS ILONA

A napokban vette át az Aranydiplomáját a Debreceni Egyetemen dr. S Kovács Ilona etnográfus. Vele beszélgettünk pályájáról.

2021. December 04. 20:52, szombat | Helyi

Meggyújtották a második Adventi gyertyát

Színházi előadás, mézeskalácssütés, kézműveskedés, ügyességi játékok várták a Déryné Kulturális Központba a családokat szombaton.