Hírek
2025. Július 07. 10:37, hétfő | Helyi
Munkagépek az utakon

Az elkövetkezendő időszakban több mezőgazdasági vontatóval, lassú járművel és önjáró munkagéppel találkozunk az utakon.
Megkezdődtek a nyári betakarítási munkálatok, így megnövekszik a tehergépkocsik, valamint a mezőgazdasági munkákban részt vevő járművek forgalma, amely a közlekedésbiztonságra is hatással van.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a mezőgazdasági munkában résztvevők figyelmét, hogy tudatosan tartsák be a KRESZ szabályokat, ezen belül kiemelten:
A vezető, mielőtt a járművel a telephelyről elindul, köteles a kormányberendezést, fékeket, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni. Az elindulás előtti kontroll terjedjen ki a pótkocsira illetve a további vontatmányokra is.
A mezőgazdasági munkagéppel csakis engedélyezett utakon közlekedhetnek.
A betakarítási munkálatokban résztvevő gépjárművek vezetőinek kötelessége betartani a közlekedési szabályokat, a túlméretes járművekkel a vonatkozó biztonsági rendszabályok betartása kötelező!
Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is.
Kiemelten fontos kihajtás előtt a jármű megtisztítása a sártól, ha mégis szennyeződés kerül a közútra, gondoskodni kell az azonnali letakarításáról!
A legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútról illetve közútra történő kanyarodást különös figyelemmel és körültekintéssel kell végrehajtani.
Szeszes ital fogyasztása közlekedés során szigorúan tilos. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében felhívjuk a figyelmet, hogy ez nemcsak a munka idejére, hanem a hazaútra is vonatkozik, akár kerékpárral, motorkerékpárral vagy személygépkocsival is térnek haza.
A nagy terhet szállító, nagyméretű járművek lassabban közlekednek. Fontos, ha lassan haladó mezőgazdasági járművet közelítenek meg, előzésnél és kikerülésnél tartsanak nagyobb oldaltávolságot! Az előrelátó vezetéssel megelőzhetők a közlekedési balesetek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 10:33, hétfő | Helyi
Állásajánlatok
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai:
2025. Július 06. 06:00, vasárnap | Helyi
KÉT ÜTEMBEN ZAJLIK AZ EGYKORI ÚRI KASZINÓ FELÚJÍTÁSA
Kaszinóból galéria. Ha minden jól megy, még idén megnyílhat Karcag legújabb közgyűjteménye az egykori úri kaszinóban. A munkálatok folynak, kormányzati és TOP-os támogatásból.
2025. Július 06. 06:00, vasárnap | Helyi
LEZÁRULT AZ IDEI ELSŐ PET KUPA
Véget ért az idei első PET Kupa verseny, melyen 15 mindenre elszánt csapat tisztította a Tisza-tavat. Most a korábbi éveket is meghaladó mennyiség, több mint 10 tonna hulladék gyűlt össze.
2025. Július 05. 06:00, szombat | Helyi
TÜZES NAP A TŰZOLTÓTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓTEREMBEN
Fennállásának századik évfordulóját tavaly ünnepelte a karcagi tűzoltóság. Erről emlékeztek meg a Tűzoltótörténeti Kiállítóteremben, méghozzá nem is akárhogy.