Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Április 19. 20:05, péntek | Helyi

MUZSIKÁS EGYÜTTES KARCAGON

MUZSIKÁS EGYÜTTES KARCAGON

Muzsikás együttes több, mint 10 éve járja az ország általános- és középiskoláit a Rendhagyó énekóra MOL-ban programjukkal.

A zenei élményhez jutás, az éneklés, a zene tanulás, a zene befogadásának képessége jótékony hatású az általános műveltségi szint emelése mellett a gyerekek testi-lelki harmóniájához is.

A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzenét mindenkinek ismerni kell - s mi ezt szeretnénk ezekkel a koncertekkel - fogalmazott Hamar Dániel zenekari tag. Mivel fő támogatónk az egyik hazai olajcég, ez lehetővé teszi, hogy ingyenes órákat tarthassunk az iskolákban, s bemutassuk a gyerekeknek az élő népzenét. Eddig közel 600 iskolába jutottunk el és korábban már léptünk fel Karcagon is - mondta a zenész.
A több mint 30 éves Muzsikás együttessel évekkel ezelőtt, Kapolcson, a művészeti fesztiválon találkozott Kovács Szilvia alpolgármester, aki számára nagy öröm, hogy az egyik legnépszerűbb, legismertebb magyar népzenei együttes most Karcagon három koncertet is ad.


Fontos, hogy már az iskolás gyerekekkel megismertessük a magyar népzenét, s az együttes ezt vállalta fel ezekkel a koncertekkel. Játékos formában a hangszerbemutató és a zenei magyarázatok után biztos lesznek, akik kedvet kapnak a népzene tanulásához is, hiszen fontos, hogy ezek a szép dallamok is nemzedékről nemzedékre átörökődjenek.

Laczik Dénesné, a Kovátsos Gyerekekért Alapítvány elnöke meghívására érkezett a zenekar Karcagra. - Láttam őket egy vidéki rendezvényen fellépni, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a kovátsosoknak is látnia kell. Amikor megírtam a pályázatot a két koncertre - alsósok és felsősök - arra gondoltam, hogy a Kiskulcsosi iskolásoknak is jó lenne erre a napra egy koncert, így őket is beleírtam a pályázatba. Így jutott el a mai napon oda is a Muzsikás együttes.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 14:00, szombat | Helyi

KAMIONNAK CSAPÓDOTT

Frontálisan ütközött egy kamion és egy személyautó n a 4-es főúton Fegyvernek közelében. A balesetben a személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt.

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

RENGETEG SZEMETET HAGYOTT HÁTRA A LEVONULÓ ÁRHULLÁM

A tiszai árhullám levonulásával a KÖTIVIZIG munkatársai megkezdték a hullámtéren felhalmozódott hulladék mennyiségének felmérését, majd szemétmentesítését.

2024. Április 20. 08:45, szombat | Helyi

Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket

2024. Április 19. 12:50, péntek | Helyi

VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.