Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2023. Február 10. 05:01, péntek | Helyi

NEM AKAR TETŐFELÚJÍTÁST A LAKÓ

NEM AKAR TETŐFELÚJÍTÁST A LAKÓ

18 millió forint kártérítést követel az egyik szolnoki társasház kezelője attól a lakótól, aki a társasházkezelő álláspontja szerint évek óta akadályozza a társasház tetőfelújítását.

Az ügyben első fokon meghozta döntését a Szolnoki Járásbíróság.

Az egyik szolnoki társasházkezelő az általa üzemeltetett egyik társasházi lakás tulajdonosával szemben indított, és vesztett első fokon kártérítési pert a Szolnoki Járásbíróságon. A társasházkezelő lényegét tekintve azért követelt csaknem 18 millió forint kártérítést a lakástulajdonostól, mert álláspontja szerint, az évek óta ellehetetleníti a súlyos beázásoktól sújtott társasház tetőjének rendbe tételét.

A társasházkezelő véleménye szerint a lakástulajdonos egyrészről azzal akadályozza a tetőfelújítást, hogy a lakó gyermekei, a tulajdonát képező lakás korábbi tulajdonosai bírósági úton támadták meg a társasház közgyűlésének azon határozatát, melyben a tető teljes víz- és hőszigeteléséről, és az ehhez kapcsolódó hitelfelvételről döntöttek, és emiatt a korábbi pozitív bírálat ellenére végül mégsem kaptak hitelt a beruházásra, és ezen perben ő képviselte gyermekeit.
Másrészt azzal, hogy a lakástulajdonos nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a társasház eladja az épületben található, a tulajdonostársak osztatlan közös tulajdonát képező, jelenleg bérbe adott ingatlanrészt azért, hogy részben ebből fedezze a tető rendbetételét. Egyúttal nyomatékosan hivatkoztak arra, hogy a lakástulajdonos azzal, hogy a közgyűlési határozok döntő többségét megtámadja, ellehetetleníti a társasház működését.

Az ügyben született bírósági döntésben az indokolás szerint egyrészről azért utasította el a kártérítési keresetet, mert a közgyűlési határozatot nem a jelenlegi lakástulajdonos, hanem a lakás korábbi tulajdonosai támadták meg a bíróságon, így ha történhetett is károkozás, azt nem a jelenlegi lakástulajdonos okozta.
Másrészről azért utasította el a bíróság, mert az épületben található, a tulajdonostársak osztatlan közös tulajdonát képező, jelenleg bérbe adott ingatlanrész értékesítéséről még nem szavazott, így döntést sem hozott a társasház közgyűlése, ezért nem zárható ki, hogy az érintetten kívül más lakástulajdonos, illetőleg lakástulajdonosok is elleneznék az értékesítést.

Emellett a társasházfenntartó nem tudta bizonyítani, hogy a társasház bizonyosan sikerrel tudta volna értékesíteni az ingatlanrészt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 14:02, hétfő | Helyi

Érzékelőket adományozott a katasztrófavédelem

A katasztrófavédelem elsődleges feladatának tekinti, hogy ráirányítsa a figyelmet a füst- és szén-monoxid-érzékelők használatára.

2026. Március 16. 13:59, hétfő | Helyi

Tíz hektár égett le Fegyverneknél

Cserjés terület és aljnövényzet égett tíz hektáron vasárnap délután Fegyvernek külterületén.

2026. Március 16. 08:25, hétfő | Helyi

Az ügyészség vádat emelt a gyermekét megfojtó német nővel szemben

Az ügyészség vádat emelt a gyermekét megfojtó német nővel szemben 

2026. Március 15. 06:00, vasárnap | Helyi

„A NAGY TALÁLKOZÁS”

„A Nagy találkozás” címmel rendeztek a szervezők evangelizációs alkalmat városunkban. rendezvény mottója pedig ez volt: „Gyere és találkozz Jézus Krisztussal”.