Hírek
2023. Július 24. 17:23, hétfő |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
NEM BÍRTA ABBAHAGYNI
A jászberényi rendőrök korábban már kihallgatták gyanúsítottként azt a fiatalkorút, aki több vagyon elleni bűncselekményt követett el Jászapátiban.
A kamasz nem hagyta abba, folytatta jogsértő cselekményeit, most a jászsági nyomozók őrizetbe vették.
Ahogy arról korábban beszámoltunk a Jászberényi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat azzal a fiatalkorú gyanúsítottal szemben, aki több bűncselekményt követett el Jászapátin az elmúlt időszakban. A gyanú szerint a kamasz több üzlet kasszájából is pénzt lopott, valamint parkoló autóbuszok tankolókártyáját és váltópénzét is eltulajdonította. A fiatalkorút 2023. július 17-én fogták el a jászsági rendőrök, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A büntetőeljárás terhe, és a rendőrök intelme sem hatotta meg a fiatalt, a megalapozott gyanú szerint 2023. július 21-re virradóra két járművet is feltört Jászapátin, majd azokból pénzt és iratokat zsákmányolt, valamint egy üzletbe is megkísérelt bemenni, de oda nem jutott be.
A rendőrök 2023. július 21-én reggel ismételten előállították a jogsértőt, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.
A Jászberényi Rendőrkapitányság nyolcrendbeli lopás elkövetése miatt folytatja az eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 06:00, csütörtök | Helyi
RANGOS ASZTALITENISZ VERSENY
A város adott otthont az Országos Veterán Asztalitenisz Versenynek, amely egyben a sportág helyi úttörője, Csokai István előtt is tisztelgett.
2026. Február 26. 06:00, csütörtök | Helyi
HÁROMNEGYED ÉVIG UGYANODA JÁRT VISSZA LOPNI
Szolnoki Járási Ügyészség lopás és pénzmosás büntette miatt emelt vádat egy 58 éves férfival szemben.
2026. Február 26. 06:00, csütörtök | Helyi
NYELVÉSZ VERSENY
A NyelvÉsz nyelvi versenyen a Györffy István Katolikus Általános Iskola felső tagozatos tanulói mérhették össze tudásukat, ahol nemcsak a szabályok ismerete, hanem a kreatív gondolkodás is számított.
2026. Február 26. 06:00, csütörtök | Helyi
FEGYHÁZAT ÉRT A TÍZEZER FORINTOS LOPÁS
A Tiszafüredi Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a 30 éves férfit, aki 2026. év elején betört egy élelmiszerboltba.

